Levélben és interneten is lehet majd szavazni

Vágólapra másolva!
Változhatnak a választási szokások: egy javaslat szerint levélben is szavazhat az, aki a szavazás napján vidéken vagy külföldön tartózkodik, 2006-ban pedig kísérletképpen számítógépen is lehet voksolni, később pedig teljesen átállhatunk az internetes szavazásra - mondta a belügyi tárca államtitkára. Még az is lehet, hogy az otthoni gépről szavazhatunk, a voksolás mégis teljesen biztonságos lesz az ígéretek szerint.
Vágólapra másolva!

Sok más országhoz hasonlóan Magyarországon is lehet majd levélben szavazni az elképzelések szerint - mondta Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára az [origo]-nak. Így a külföldön tartózkodó magyar választópolgárok is élhetnek alkotmányos jogukkal, amit egy korábbi alkotmánybírósági határozat is sürgetett. Ennek a feltételeinek megteremtésére két lehetőség közül választhattak: a levél mellett a másik a külképviseleteken való szavazás lett volna. A szakemberek azonban inkább a levélben történő szavazást támogatják, amellyel nem csak a külföldön levők élhetnek, hanem azok is, akik a szavazás napján más településen tartózkodnak, mint amelyikbe tartoznak.

A jelenlegi mozgóurnás rendszert is felváltják a leveles szavazatok a tervek szerint. A levélben érkezett szavazatoknak a szavazás befejeztéig be kell érkezniük a számlálóbizottságokhoz, így a végeredmény kihirdetése nem húzódhat el.

A levélben történő szavazás abszolút biztonságának garanciái megteremthetőek - állította az államtitkár, aki hivatkozott a Közép-kelet-európai Választási Szakértők Egyesületének szakvéleményére is, valamint példaként említette az USA, Franciaország és Svédország gyakorlatát. Salamon László fideszes képviselő viszont aggályosnak nevezte egy korábbi bizottsági ülésen a levélben történő szavazást. Ennek bevezetéséhez, a választási eljárásról szóló törvény módosításához, a Fidesz egyetértésére is szükség lesz, kétharmados jogszabályról lévén szó. A javaslat közigazgatási államtitkári értekezlet előtt áll jelenleg.

A 2006-os választásokon kísérleti jelleggel számítógépen is lehet majd szavazni egyes helyeken, később pedig teljesen át lehet majd állni a számítógépes szavazásra - mondta Tóth Zoltán. Itt két alternatíva között lehet választani: a szavazókörben elhelyezett számítógépeken bonyolódjék a szavazás, vagy pedig akár az otthoni gépen is leadhassák voksukat a választópolgárok. Az internetes szavazás is teljesen biztonságossá tehető - jelentette ki az államtitkár, aki emlékeztetett arra, hogy Angliában 2006-ban már számítógépeken voksolnak a választásokon.

Kozák Dániel