Tovább folyik a huzavona a metróról

Vágólapra másolva!
A fővárosi önkormányzat szerda délután juttatta el a Pénzügyminisztériumnak (PM) az észrevételeit a tárca által végzett átvilágítással kapcsolatban. A PM azt állította, hogy talált forrásokat a fővárosi költségvetésben a 4-es metró finanszírozására. A fővárosi önkormányzat szerint a PM megállapításai évekkel ezelőtti adatokon alapulnak.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyminisztérium (PM) egy hete adta át a fővárosi önkormányzat gazdasági helyzetéről készült átvilágítás eredményét. Ebben az áll, hogy találtak olyan forrásokat, amelyekből finanszírozni tudná az önkormányzat a 4-es metró építéséhez szükséges költségek 40 százalékát. Demszky Gábor főpolgármester ugyanakkor korábban közölte, hogy a főváros a 300 milliárd forintos beruházásnak csak a 18,5 százalékát tudja vállalni. A PM szerint például az országos átlagnál magasabb szinten finanszírozza az önkormányzat az intézményeit. Emellett a tárca szerint az önkormányzat értékpapír-állományából is biztosítható a szükséges összeg egy része.

Bőhm András, a fővárosi SZDSZ-frakció vezetője az [origo]-nak azt mondta: a PM évekkel ezelőtti adatokat vett alapul, hiszen az értékpapír-állományt gyakorlatilag felélte az önkormányzat az elmúlt években. Ebből finanszírozták például a Bartók Béla út felújítását. Az önkormányzat intézményeinek támogatásával kapcsolatban pedig közölte: a fővárost nem lehet a 3200 önkormányzat átlagával összevetni, hiszen az önkormányzatok nagy része kistelepülésen van. Szerinte legfeljebb a nagyvárosok adatai összevethetők. "Szociális otthonokat, kórházakat tart fenn a fővárosi önkormányzat, ez nem hasonlítható össze 3000 kisváros adatával" - vélte Bőhm.

A szabad demokrata fővárosi frakcióvezető szerint néhány napon belül nyilvánosságra kerülhetnek a költségvetési adatok, és mivel a város számai szerinte ismertek, úgy véli, pár nap múlva lezárulhat a szakmai vita a metró finanszírozásáról. A PM-nek ezután kormány-előterjesztést kell készítenie.