Békefenntartókat küldhetünk Irakba

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok informális csatornákon kérte Magyarországot, hogy küldjön békefenntartókat Irakba - értesült a Népszabadság. A honvédelmi tárca nem akarta kommentálni a hírt. A minisztériumban azt közölték: ha hivatalos megkeresés érkezik, akkor azt négypárti tanácskozáson jelentik be.
Vágólapra másolva!

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter korábban csak annak a lehetőségét zárta ki, hogy a katonai akcióban magyar fegyveresek vesznek részt. A tárca vezetője a múlt héten úgy nyilatkozott, a magyar parlament döntésétől függ, hogy a háború után magyar katona megy-e Irakba. Kérdéses azonban, hogy az ehhez szükséges kétharmados többség meglesz-e, az ellenzék ugyanis korábban az Afganisztánba küldendő fegyveres kontingens felállítását sem támogatta.

A lap értesülései szerint létezik olyan kormányzati elképzelés, hogy Irakban nagyobb létszámú rendészeti és őrzési feladatokat ellátó fegyveres magyar alakulat szolgáljon. A jelentősebb magyar kontingenssel kiváltható lenne a szintén a közelmúltban befutott NATO-kérés a tartós és a jelenlegit meghaladó afganisztáni szerepvállalásról.