Nem állhat járdán a traffipaxos rendőrautó

Vágólapra másolva!
Megtiltotta a fővárosi rendőrfőkapitány a traffipaxos rendőrautóknak, hogy ezentúl a járdákon szabálytalanul parkoljanak és onnan figyeljék a gyorshajtókat, illetve a szabálytalankodókat. Az intézkedést azután hozták, hogy az újpesti polgármester közölte: a szabálytalanul parkoló rendőr nem büntethet meg egy szabálytalankodó gyorshajtót.
Vágólapra másolva!

Budapest rendőrfőkapitánya azonnali hatállyal megtiltotta a traffipax-kocsiknak és a piros lámpán áthajtó autók "fényképezését" végző rendőrautóknak, hogy szabálytalanul álljanak meg a járdákon - áll a BRFK péntek délutáni közleményében.

A rendőrfőkapitány azután hozta az intézkedést, hogy Derce Tamás, Újpest polgármestere, a Népszabadságnak azt mondta: a rendőrautók sokszor a tiltó KRESZ-táblák ellenére állnak a járdán, pedig erre csak akkor lenne joguk, ha a megkülönböztető jelzést használnák, illetve területfoglalási engedélyt kérnének az önkormányzattól.

A polgármester hozzátette: a szabálytalanul parkoló rendőrautó nem kényszeríthet ki büntetést egy szintén szabálytalankodó gyorshajtótól. A közlemény szerint a rendőrség ezentúl nem a tilosban, de továbbra is törekszik a piroson áthajtók és a gyorshajtók kiszűrésére.