Vágólapra másolva!
Megkezdődhet az egykori állambiztonsági iratok átadása az idén létrehozott új történeti levéltárnak. Az átadás évekig is eltarthat, az ezt felügyelő bizottság mandátuma azonban csak négy hónapra szól. Az átadás több millió dokumentumot érint, de a bizottságnak három hónapon belül jelentést kell készítenie az irategyesítésről. Egyes szupertitkos iratok a törvény értelmében továbbra is külön kezelésben maradnak, ezek listáját a Legfelsőbb Bíróság egy erre kijelölt bírája hagyja jóvá - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Megindulhat az iratok átadása az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. A 43/2003-as kormányrendelet biztosítja az irategyesítéshez szükséges jogi, szervezeti és személyi feltételeket is közölte a Magyar Hírlappal Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár. Az egykori állambiztonsági iratok levéltári elhelyezését háromtagú bizottság felügyeli majd. A tagokat már március elején kinevezték. Gálszécsy Andrást Medgyessy Péter javasolta, Vida István egyetemi tanárt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Sipos Levente kutató pedig a Magyar Történeti Társulat jelöltje volt. Mindhárom személy átesett a C típusú átvilágításon. A bizottság feladata felügyelni az 1944-1990 közötti időszak titkosszolgálati dokumentumainak átadását.

Mivel több millió oldalnyira terjedő okirattömegről van szó, így évekig eltarthat a munka, azonban a bizottság mandátuma csupán négy hónapra szól. A törvény szerint a Történeti Levéltárnak át kell adni azon iratok jegyzékét, amelyek titkos minősítését az arra jogosult titokgazda egyébként fenntartja. E lista azonban a külön jegyzékben szereplő "szupertitkos" iratok felsorolását nem tartalmazza. Amennyiben a levéltár a lajstromban szereplő irat minősítésének fenntartását nem találja indokoltnak, a Fővárosi Bírósághoz fordulhat.

A nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatója a felülvizsgálati eljárás során a nemzetbiztonsági érdek védelme szempontjából kiemelkedően fontos iratokról egy külön jegyzéket is összeállít, amelyet a Legfelsőbb Bíróság e feladatra kijelölt bírája hagy jóvá. Az iratátadó bizottság tagjainak felhatalmazása nem terjed ki a "külön jegyzékben" szereplő s a legfelsőbb bírósági bíró kontrollja alá helyezett iratokra - írja a Magyar Hírlap.