A Fidesz Schmitt Pált védi

Vágólapra másolva!
Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a szocialisták el akarják lehetetleníteni azokat az értelmiségieket, akik az ellenzéki pártban szeretnének tevékenykedni. Az MSZP korábban bírálta Schmitt Pált, mert amellett, hogy megtartja MOB-os tisztségét, a Fidesz alelnöki posztjáért is elindul májusban.
Vágólapra másolva!

Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte: meglepte, hogy az MSZP indulatosan támadta Schmitt Pált, a Fidesz alelnökjelöltjét. Schmitt kedden jelentette be hivatalosan is, hogy indul a Fidesz alelnöki posztjáért, ugyanakkor megtartja a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki és a nemzetközi olimpiai bizottsági protokollfőnöki posztját is.

Nyakó István, az MSZP szóvivője ezután nyilatkozatban szólította fel Schmitt Pált arra, hogy válasszon politikai és társadalmi tisztségei között. Nyakó szerint ha bízik választott pártjában és a politikai pályafutást választja, akkor a politikafelettiséget megkövetelő egyéb társadalmi megbízatásairól lemond.

A Fidesz csütörtöki elnökségi ülése után Pokorni Zoltán azt mondta: szerinte a szocialisták politikai támadást indítottak Schmitt Pál ellen, miután bejelentette, hogy vállalja a párt alelnöki posztjára történő jelölést. A kormány el akarja lehetetleníteni, hogy értelmiségiek, művészek és sportolók részt vegyenek a Fidesz munkájában - vélte Pokorni.

Pokorni közölte azt is, hogy azért sem értik a Schmitt elleni támadást, mert több jelenlegi politikus is egyben valamelyik sportszövetség vezetője. Szekeres Imre államtitkár a triatlon-, Baráth Etele államtitkár a kajak-kenu szövetség vezetője. Az ő esetükben azonban nem kifogásolták, hogy politikusként és sportvezetőként is dolgoznak.