Székházcserét sürget az MSZP alelnöke

Vágólapra másolva!
Hiller István, az MSZP alelnöke azt javasolja, hogy a párt elnöksége következő ülésén döntsön arról, lecserélik-e a Köztársaság téri székházat. A politikus szerint a következő választásokra már új székházban kellene felkészülnie az MSZP-nek - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Hiller István, a Magyar Szocialista Párt alelnöke azt javasolta a pártelnökségnek, hogy a legközelebbi ülésükön hozzanak döntést arról, hogy lecseréljék-e a párt Köztársaság téri székházát - írja a Népszabadság.

A politikus szerint a következő választásokra már egy új épületben kellene felkészülnie az MSZP-nek, és az ehhez szükséges döntést már most meg kell hozni. Hiller István szerint a Köztársaság tér nem azt fejezi ki, amit ma az MSZP jelent, és mint amilyen lenni szeretne. A lap szerint az alelnök egy bizottságot állítana fel, amely fölméri a lehetőségeket.