Éjjel kiürítették a Tisza Szállót

Vágólapra másolva!
Ammónia gáz szabadult fel éjjel a Tisza Szálló egyik szobájában, ezért a szállodát éjfél után nem sokkal ki kellett üríteni. A szakemberek megállapították: az egyik elromlott hűtőből került ammónia a levegőbe.
Vágólapra másolva!

Éjszaka érkezett jelzés a szolnoki tűzoltóságra a Tisza Szálló portájáról, hogy a szállodában szúrós ammóniaszagot éreznek. A kiérkező szakemberek megállapították, hogy az egyik szobában életveszélyes koncentrációban ammónia gáz szabadult fel, ezért a szállodát azonnal kiüríttették. Az épületből 27 vendégnek kellett ideiglenesen kivonulnia.

Ezt követően minden szinten megmérték a gázkoncentrációt, azonban azt az egy szobát kivéve sehol nem mutattak ki káros anyagot. Az épület kiszellőztetése és a szoba átvizsgálása után kiderült, hogy a minibárként működő hűtőszekrény meghibásodása miatt került az ammónia a levegőbe. A szellőztetést kővető biztonsági mérések után a szállóvendégek visszatérhettek szobáikba.