Halálos repülőgép-baleset Szegeden

Vágólapra másolva!
Összeütközött a levegőben két vitorlásgép szombaton kora délután Szegeden. Mindkét gép lezuhant. Az egyik repülő pilótája megpróbált ejtőernyővel kiugrani, de az ernyő már nem nyílt ki, így ő is, és a géppel együtt zuhanó társa is, a helyszínen szörnyethalt. A másik gép megsérült, de le tudott szállni.
Vágólapra másolva!

Ketten életüket vesztették, amikor szombaton földbe csapódott egy vitorlázó repülőgép Szegeden. A vitorlázó fordulás közben ütközött össze egy másik vitorlázóval. Mindkét utasa a helyszínen szörnyethalt. A légügyi hatóság megkezdte a baleset körülményeinek kivizsgálását.

A múlt szerdán hasonló baleset történt Szegeden, akkor árokba csapódott egy vitorlázó a repülőtér közelében. Az oktatópilóta és tanítványa akkor könnyebb sérülésekkel úszta meg a zuhanást.