A kormány kiállt a drogtüntetés mellett

Vágólapra másolva!
Az MDF szerint óvatosságra int a kormány drogpolitikája. Ezt Herényi Károly, a párt frakcióvezetője jelentette ki hétfőn a parlamentben. Herényi a május 4-re tervezett, a marihuánafogyasztás tiltása elleni demonstráció kapcsán kijelentette: a kormányoldal legalizálta a drogok népszerűsítését. Bárándy Péter igazságügyi miniszter szerint viszont a kormány drogpolitikája szakmailag megalapozott. Hozzátette: a népszerűsítést továbbra is tiltják a törvények. Mind Bárándy, mind Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kiállt a hétvégi tüntetés mellett.
Vágólapra másolva!

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője pártja nevében elhatárolódott a május 4-re tervezett, a marihuánafogyasztás tiltása elleni demonstrációtól. Herényi napirend előtti felszólalásában kijelentette: "Március 1-je óta a törvény nem bünteti azt, aki nagy nyilvánosság előtt kábítószer-fogyasztásra hív fel, mert a kormányoldal legalizálta a drogok népszerűsítését. A háttérben meghúzódó szándék óvatosságra int. Lehet, hogy már valaki a zárjegyen töri a fejét, amit majd a legálisan forgalmazott kábítószerre teszünk? Soha nem lehet tudni."

A Btk. módosításával március 1-től nem a kábítószerrel való visszaélés - fogyasztás és terjesztés - büntethetősége változott, az új szabályozás csupán eltérő büntetőjogi kategóriába sorolja a fogyasztókat és drogkereskedőket. Az új szabályozás - az elterelés révén - lehetővé teszi, hogy a büntetőjogi következmények helyett leszoktató terápián vegyenek részt azok a kábítószer-fogyasztók, akiknél kis mennyisségben találnak drogot.

Herényi felszólalásában úgy vélte, hogy a kábítószerügyekben kiszabott büntetési tételek nagyságán lehet ugyan vitatkozni, de az elven nem. A kábítószer ellen küzdeni kell, még akkor is, ha teljes sikert sohasem lehet elérni - fogalmazott.

Bárándy Péter igazságügyi miniszter válaszában azt mondta, hogy a Btk. módosítása nem változtatott a kábítószer népszerűsítésének tilalmán, az ma is büntetendő. Hozzátette: a vasárnapra tervezett demonstrációnak nem a népszerűsítés a célja, hanem a tiltakozók csupán azon véleményüket kívánják kifejezni, miszerint szükség van a vonatkozó jogszabály módosítására. Ezt a jogát pedig minden állampolgárnak védeni kell - mondta. Bárándy szerint jogi szempontból mindaddig, amíg a vonatkozó nemzetközi szerződések a kannabisz-származékokat kábítószernek tekintik, teljesen felesleges minden vita, hiszen lehetetlen a nemzetközi jogi kötelezettségek megsértése nélkül feloldani a tilalmat. Nincs is ilyen szándékunk - mondta.

A miniszter ugyanakkor úgy vélte: az egy másik kérdés, hogy az előző kormánnyal ellentétben a fogyasztókat a jelenlegi kormányzat nem tekinti bűnözőknek. Bárándy a kormány drogpolitikáját szakmailag megalapozottnak nevezte. Hozzátette: a Btk. módosításának életbe lépése óta eltelt időszakban a korábbinál többen fordultak szakemberekhez segítségért.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke felszólalásában a demonstrációról úgy vélekedett: semmi baj nincs azzal, ha valaki elmondja a véleményét valamiről, sőt, ez teremti meg a lehetőségét az érdemi vitának. A tiltakozók nem a könnyűdrogok legalizálása, hanem a kábítószer-fogyasztók kriminalizálása ellen kívánnak fellépni - mondta. Kuncze szerint a büntetőjogi szigorítás, amely az előző kormány nevéhez fűződött, negatív hatásokkal járt. A szabad demokrata politikus kijelentette: egyetértenek abban, hogy a kábítószer veszélyes, de másként kívánnak fellépni ellene. Inkább azon kellene vitatkozni, hogy megtesz-e mindent az Országgyűlés a drogprobléma kezeléséhez szükséges intézményrendszer biztosítására, s a prevenció fejlesztésére - tette hozzá Kuncze. Gusztos Péter, az SZDSZ képviselője várhatóan részt vesz majd a vasárnapi demonstráción.