MSZP: azokat ünnepeljük, akik munkából élnek

Magyarország jövőre ezen a napon, május 1-jén már az Európai Unió tagja lesz - mondták az MSZP vezetői, Kovács László pártelnök és Mandur László budapesti elnök csütörtökön a párt városligeti majálisán. Mandur László beszédében kiemelte, hogy május 1-jén azokat ünnepeljük, akik munkából élnek.

"Jövőre együtt ünnepeljük május 1-jét a párizsi, londoni, berlini, római munkásokkal, és e nagy családnak ismét részesei leszünk" - mondta Mandur László, az MSZP budapesti elnöke a Városligetben.

 

Kovács László polgárnak szólította a résztvevőket, kiemelve, hogy nemcsak jobboldali, hanem baloldali polgárok is vannak. A pártelnök-külügyminiszter az MSZP választási győzelméről, a Medgyessy-kormány egyéves tevékenységéről, valamint az ország előtt álló feladatokról beszélt. Mindkét szónok köszönetet mondott a szavazóknak az EU-népszavazás sikeréért.

 

Kovács elmondta, hogy közvélemény-kutatási adatok szerint a szocialista szavazók közül többen vettek részt a népszavazáson, mint a Fidesz választói.

 

A pártelnök kijelentette: 2001. május 1-jén a szocialisták azt ígérték, hogy leváltják a kormányt és ezt meg is tették. Mint fogalmazott: az embereknek elegük lett abból, hogy a győzteseknek kijáró zsákmánynak tekintette az akkori kormány az országot. Hozzátette: a Medgyessy-kormány célja, hogy olyan Magyarországot hozzon létre, amely mindenkié, amelyet a nagy többség tisztes jóléte jellemez. Mint Kovács László fogalmazott: az Orbán-kormány leváltásával a Fidesz által lakótelepi proletároknak nevezett baloldali polgárok mentették meg Magyarországon a demokráciát.

 

A kormány egyéves tevékenységét Kovács eredményesnek és tisztességesnek minősítette. Közölte, hogy a Medgyessy-kormány 4 millió ember életkörülményén javított, a munkavállalóknak nagyobb biztonságot teremtett, a munka törvénykönyvének módosításával visszaállította az érdekegyeztetést, rendezte a nyugdíjakat és az elmúlt egy év alatt emelkedtek a reálkeresetek is. Kiemelte, hogy a kormány több pénzt szán a mezőgazdaságra, a területfejlesztésre, az egészségügyre és oktatásra.

 

A korrupcióról szólva úgy vélte, nem az a lényeg, hogy van-e az országban korrupció vagy sincs - hiszen mindenhol a világon van -, hanem az, hogyan kezeli ezt a kormányt. Elmondta: a Medgyessy-kormány bebizonyította, hogy nemcsak a törvénysértésekkel, de még az erkölcsi normák megsértésével sem békél meg, hanem meghozza a szükséges döntéseket.

 

A politikus kiemelte annak fontosságát, hogy a kormányváltással megszűnt a félelem a hatalomtól, a mostani kormány nem avatkozik be az emberek életébe.

 

Kovács az olimpia megrendezésének kérdéséről is beszélt. Úgy vélte, hogy a 2012-es olimpia Budapesten történő megrendezése csupán kampányfogás volt az előző kormány részéről, ennek nincsenek meg a feltételei, legfeljebb olyan áron, amit az emberektől vonnának meg, ilyen áron viszont a Medgyessy-kormány nem akar olimpiát rendezni. Mint kijelentette: a Fidesz gátlástalanul használta kampánycéljaira az olimpia szimbólumát, az öt karikát. Kovács biztosította a közönséget afelől, hogy a kormány nem mondott le arról, hogy egyszer majd Budapesten olimpiát rendezzenek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK