[origo] itthon

100
90

Programot sürgetnek a szakszervezetek

MTI|2003. 05. 01., 17:30|

Az új kormány új környezetet biztosított a szakszervezeti munkához, az érdekképviseletek erre vonatkozó várakozásai összességében teljesültek. Erről Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szólt a budapesti május 1-jei ünnepségen az öt országos szakszervezeti konföderáció nevében.

A többi országos szövetség vezetője is jelen volt a színpadon, megegyezésük alapján viszont Wittich Tamás méltatta az idei munka ünnepét. Közölte: a szakszervezeteknek nem csupán várniuk kell arra, hogy egy év múlva Magyarország csatlakozik a szociális Európához, hanem addig is mindent meg kell tenniük a munkavállalók, a nyugdíjasok helyzetének javításáért. Példaként említette azt a célt, hogy a jelenlegi kormányzati időszak végére keresetcsökkenés nélkül a magyarországi törvényes munkaidő heti 38 órára mérséklődjön. Jelenleg a munkavállalók átlagban 41,5 órát dolgoznak hetente.

 

Programot kell elfogadni - mondta az MSZOSZ elnöke - a szakszervezeteknek, a munkaadói érdekképviseleteknek és a kormánynak az európai uniós szintre történő bérfelzárkózásról. Ratifikálni kellene az Európai Szociális Charta több fontos cikkelyét is. Tovább kellene erősíteni a munkaügyi ellenőrzést. Szükség lenne arra is, hogy kiszélesedjen az ágazati kollektív tárgyalások és szerződések rendszere. Ez nagyobb munkajogi garanciákat adna a dolgozók széles körének - közölte a szakszervezeti vezető.

 

Mint elmondta: céljuk, hogy mielőbb megkezdődjön a munkaügyi jogszabályok átfogó felülvizsgálata a munkaadói erőfölény ellensúlyozása érdekében. Wittich Tamás a közeljövőben megvalósítandó feladatok között említette, hogy a befizetők megfelelő kontrollhoz jussanak a társadalombiztosítási alapoknál, illetve a gazdaságpolitika az eddigieknél is jobban szolgálja a foglalkoztatás bővítését, új munkahelyek létrehozását.

 

Az MSZOSZ elnöke ünnepi beszédében szólt arról is, hogy április 12-én a magyar választók történelmi döntést hoztak. A szakszervezetek mindig is támogatták az európai uniós csatlakozást, mert a közösség tagjaként nagyobbak az esélyek a munkavállalók, a nyugdíjasok helyzetének javítására. Magyarország egy szociális Európához kíván csatlakozni, egyenrangú partnerként.

 

Az ünnepi szónok megemlítette azt is, hogy a magyar munkavállalói érdekképviseletek szolidárisak a francia, olasz és osztrák szakszervezetek az európai szociális minimumok fenntartásáért, bővítéséért folytatott harcával.

(MTI)

Címlapsztori»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Megpróbálták visszafogni Portikot az őrültségekben Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
70
Electrolux EAO 3450 AAX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
77.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman testét ajkak borítják Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Forrás: AFP/Woio TV Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10