Tovább csúszik a döntés az iraki misszióról

Vágólapra másolva!
Hétfőn sem tudott megegyezni az ellenzék és a kormány az iraki békefenntartás részleteiről, ezért a Fidesz és az MDF nem támogatta, hogy már hétfőn szavazzon az Országgyűlés a kormány javaslatáról. Mindkét oldal tett már engedményeket, de a katonai feladatokhoz a Fidesz továbbra sem járul hozzá, csak ha nemzetközi szervezet irányítja azt. A békefenntartásban résztvevő országok számára viszont minde a négy párt támogatja a légtér megnyitását és az utak, vasútvonalak repülőterek használatát.
Vágólapra másolva!

A Fidesz képviselőcsoportja csak akkor járul hozzá, hogy Magyarország részt vegyen az iraki békefenntartásban, ha arra nemzetközi felhatalmazás lesz - jelentette ki Németh Zsolt fideszes képviselő a frakció ülését követően. Hozzátette: az iraki stabilitást fenn tudják tartani a helyszínen lévő katonai erők.

A Fidesz csak akkor támogatná a magyar katonák kiküldését kifejezetten katonai feladatok ellátására, ha azt nemzetközi szervezet, a NATO, az ENSZ, vagy az EU szervezné. A korábbi álláspontjukhoz képest azonban annyiban engedtek a fideszes politikusok, hogy már a mostani helyzetben is kimehetnének magyar katonák, de nem katonai funkciók ellátására. Ez azt jelenti, hogy a mostani javaslatban szereplő járőrözés, épületek védelme és egy biztosítási feladatok helyett kizárólag mőszaki, orvosi, vagy hasonlő jellegű kiküldedésről lehetne csak szó.

Az ellenzék viszont a házszabálytól eltérést is támogatta és tartalmában is elfogadja azt a kormányjavaslatot, amely a békefenntartásban már résztvevő külföldi országok hadseregeinek teszi lehetővé a magyar légtér, repülőterek, utak, vasútvonalak használatát. A Fidesz csupán azt a feltételt kötötte ki, hogy a javaslatban szereplje időkorlát. Ezt a kormány elfogadja.

Németh Zsolt az [origo]-nak elmondta, hogy a kormánytól új szövegjavaslatot várnak. Azt is elfogadnák, ha a szövegből kikerülnének a katonai feladatok, és azt is, ha ezekhez feltételként bekerülne a nemzetközi szervezetek felkérése.

Eörsi Mátyás (SZDSZ) a Parlamentben bírálta a Fideszt, mert szerinte bármilyen engedményt tesznek nekik, mindig újabb és újabb akadályokat gördít az iraki magyar katonai szerepvállalás elé.

Az iraki szerepvállalásról szóló javaslatot a kormány már a múlt héten napirendre akarta tűzni, az azonban az ellenzék ellenállása miatt meghiúsult. A magyar békefenntartók Irakba küldését a Fidesznek is meg kell szavaznia ahhoz, hogy megvalósuljon, mivel kétharmados többséget igényel a javaslat.