Gallup: Javul a kormány megítélése

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy a lakosság 54 százaléka szerint rossz az ország gazdasági helyzete, a dolgok általános menetével a lakosság 51 százaléka elégedett. A kormány tevékenységét a többség pozitívan ítéli meg, a kormányfő munkájával 56 százalék elégedett - derült ki a Gallup legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Vágólapra másolva!

A Gallup április 10. és 16. közötti felmérése szerint a lakosság közel fele (48 százaléka) szerint a kormány a gazdaság kérdéseit jól kezeli. A gazdasági helyzet változását illetően ugyanannyian vélik úgy, hogy inkább javul, mint ahányan azt mondják, hogy inkább romlik (44-44 százalék).

A pártválasztó biztos szavazók körében az utolsó öt hónap mérései szerint a szocialisták támogatottsága a 49 és az 52 százalékos értékek közt mozog, és második hónapja 50 százalékos. Az utóbbi öt mérés adatai a Fidesznél is stabilizálódást mutattak: 37 és 43 százalék közt ingadozva rendelkezik most 39 százalékos támogatottsággal.

A teljes választókorú népesség körében az MSZP támogatottsága 35, a Fideszé 29, a pártot választó szavazók körében 48, illetve 40 százalékos. A pártot választó biztos szavazók körében az SZDSZ és az MDF tábora 3-3, a MIÉP-é 2 százalékos.

Az MSZP és a Fidesz támogatottsága 2002 júniusában azonos volt: 36-36 százalék. Az MSZP támogatottsága 2002 júniusa után növekedni kezdett, novemberben volt a legnagyobb, azóta azonban csökken: áprilisra már a tavaly júniusi érték alá csökkent. A legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága tavaly június óta csökkent, decemberben volt a legalacsonyabb (26 százalék), azóta hullámzással, de emelkedik. Az MSZP és a Fidesz támogatottsága közötti különbség novemberben volt a legnagyobb (14 százalékpont). Április második hetére ez az érték 6 százalékpontra csökkent - ennél kisebb csak januárban és márciusban volt (5-5 százalékpont).