MSZP: Mutasson fel Gyurcsány valamit!

Vágólapra másolva!
Az MSZP-ben nem tartják kérdésnek, hogy a sporttárca élén végrehajtott Jánosi-Gyurcsány váltásnak az utóbbi szerephez juttatása volt a célja. Az elnökség egyik tagja név nélkül azt mondta az eddig csak tanácsadóként politizáló Gyurcsányról: nem lehet csak a kispadról bekiabálni, most már tessék játszani a meccsen és gólokat rúgni.
Vágólapra másolva!
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Gyurcsány Ferenc akkor tűnt fel az MSZP-ben, amikor Medgyessy Péter választási kampánya egyik irányítójának kérte fel. A nagyvállalkozó Gyurcsány erősen kötődik a baloldalhoz, KISZ-vezető és az átmeneti időben a KISZ-utód Demisz egyik irányítója volt. Később vállalatirányítással foglalkozott, tulajdonosa több cégnek is.

Már a választási kampány idején is a szürke eminenciás szerepét vállalta, magát ideológusnak állította be. Cikkeiben, interjúiban az MSZP modern baloldali párttá alakításáról értekezett több alkalommal is. A kormányalakítás után sem vállalt formális tisztséget, de tagja lett az MSZP választmányának. A miniszterelnök kinevezett főtanácsadója volt stratégiai kérdésekben. Egy interjúban a 168 Óra című lapban azt mondta: ragaszkodott hozzá, hogy nem vállal kormánytisztséget. A fordulat tehát egyértelmű.

A váltás részleteiről az MSZP vezetői nem nyilatkoznak, de nem hivatalos formában több elnökségi tag is elmondta, hogy miért dönthetett Medgyessy a személycsere mellett. Az egyik megközelítés szerint Gyurcsány Ferencnek és Medgyessynek volt fontos, hogy a tanácsadó a kormány tagja legyen. A másik megközelítés szerint az MSZP is elvárta, hogy a főtanácsadóként és kampányszervezőként markáns, gyakran élesen kritikus véleményt alkotó Gyurcsány vállaljon felelősséget valamiért, mutassa meg, hogy mit tud kezdeni egy feladattal, ha neki kell megoldania.

Az MSZP elnökségének lett volna módja megvétózni a kormányfő döntését, de mégsem védték meg Jánosi György miniszteri pozícióját. A régebben vezető tisztséget betöltők mindenképpen ellenfelet láthatnak benne, hiszen többször szorgalmazta a váltást az MSZP irányításában. A párt vezetőinek azonban érdeke volt, hogy az állítólag MSZP-elnökséggel is kacérkodó Gyurcsány mutassa meg, hogy mire képes. Az a vélemény, amit az egyik elnökségi tag fogalmazott meg, azaz hogy ne csak a kispadról kiabáljon Gyurcsány, hanem próbáljon meg gólokat is rúgni, türelmetlenséget is jelent az MSZP részéről. Ő egyébként azt üzente a sajtón keresztül, hogy most nem indul az MSZP elnökségéért, de hosszabb távon jó, ha felkészülnek erre riválisai.

Gyurcsány Ferenc bemutatkozó sajtótájékoztatóján különválasztotta a kormánytagságot a tárca irányításától. Először arról beszélt, hogy a kormány kollektív testület, amelynek tagjai közösen dolgoznak jobb életfeltételek megteremtésén. Ezután tért rá az ifjúság és sport témájára. Ez a tárca politikai berkekben nem számít nagy feladatnak, de az irányító miniszter teljesítménye lemérhető az eredményeken.

Gyurcsány a bemutatás után nem nyilatkozott, de szerdára nagyszabású sajtótájékoztatót ígért. Ezen beszámol az összes üzleti érdekeltségéről, és válaszol az összes őt érintő kérdésre.

György Bence