A kormány sem tudott a paksi gázképződésről

Vágólapra másolva!
A kormány vizsgálja, hogy a paksi atomerőmű miért csak több napos késéssel adott tájékoztatást a május 3-án történt újabb rendellenességről. A kormányszóvivő szerint, ha kiderül, hogy mulasztás történt a gázképződésről való tájékoztatás során, annak lesznek következményei. Egy orosz szakember a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: az április 10-én történt üzemzavar oka az volt, hogy a magyar fél többször is megsértette a biztonsági előírásokat.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban vizsgálják, hogy a paksi atomerőmű teljes mértékben eleget tett-e a jogszabályokban előírt tájékoztatási kötelezettségének a május 3-án történt gázképződéssel kapcsolatban. Hatvani György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy ez a gáz hidrogén és nitrogén volt, és semmiféle nukleáris veszélyt nem jelentett. A részleteket alapos vizsgálattal kívánják tisztázni - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A kormányszóvivő az üggyel kapcsolatban közölte, hogy a kabinetet is csak szerdán értesítették a gázképződésről. Gál J. Zoltán hozzátette: ha a vizsgálat arra a megállapításra jut, hogy valami hiba történt, akkor ennek meglesznek a következményei.

Az Országos Atomenergia Hivatal szerdán közölte, hogy a paksi atomerőmű 2. blokkján május 3-án a korábbi tisztítás során megsérült kazettákat tároló medencébe vegyszert adagoltak, s ezt követően a kezelők gázképződést és a neutronellenőrző rendszeren rövid ideig a mutatott érték lengését tapasztalták.

Lux Iván, az OAH műszaki főosztályának vezetője elmondta az [origo]-nak, hogy a medence vizéhez a hidrazin nevű vegyszert adagolták, amely a vízben lévő radioaktív jódot hivatott megkötni. A sugárzó jódot így lehet ezután szűréssel kivonni a vízből. Mivel a gázképződés nem megszokott ilyen esetben, az esemény körülményeinek tisztázására vizsgálatot indítottak.

Lux annyit elmondott a vizsgálatról, hogy az eddigi adatok szerint az történhetett, hogy a hidrazint nem a szokásos módon, a pihentető medencén, hanem egy másik aknán keresztül adagolták a tisztítótartály vizéhez. A szakember véleménye szerint technológiai baki történt, amelynek pontos körülményeit, valamint azt, hogy ezért ki a felelős, a mindenre kiterjedő vizsgálat fogja kideríteni.

Pakson a karbantartás miatt nem üzemelő kettes blokk pihentető medencéjéban április elején történt üzemzavar, amikor a tisztításra váró használt fűtőanyag-kazetták a nem megfelelő hűtés miatt deformálódtak, megsérültek, és radioaktív anyag szabadult ki. A Nemzetközi Nukleáris Esemény Skálán hármas fokozatúnak minősítették az esetet. A sérült fűtőanyag-kazetták eltávolításán jelenleg is dolgoznak.