Szerdán viszik haza a siófoki áldozatok holttestét

Vágólapra másolva!
Várhatóan szerdán viszik haza a siófoki buszszerencsétlenségben elhunyt német turisták holttestét. Az áldozatok azonosítása befejeződött, már csak a halotti bizonyítványok és anyakönyvek kiadása és a szállításhoz szükséges engedélyek beszerzése szükséges. Az okiratokat kedden állítják ki a hatóságok.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

A hivatalos okmányok kiadását követően várhatóan szerda reggel szállítják Németországba a múlt csütörtöki siófoki tömegszerencsétlenség 33 áldozatának holttestét - közölte kedden Nagy István, a város önkormányzatának sajtószóvivője.

A német szakemberek hétfőn befejezték az áldozatok azonosítását, az ÁNTSZ kedden állítja ki a halotti bizonyítványokat, az okmányiroda pedig a halotti anyakönyveket, majd a nap folyamán az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat városi intézete megadja a halottszállításhoz az engedélyt - mondta a szóvivő. Az áldozatok földi maradványait ezt követően várhatóan szerda reggel szállítják haza Siófokról. Ennek módjáról és időpontjáról kedden még nem tudott pontos információkkal szolgálni Nagy István.

A rendőrség tanúkat keres

A rendőrség kedden újabb tanúkat hallgatott meg, a szakértők pedig folytatták a siófoki vasúti átkelőhelyen történt tömegszerencsétlenség okainak vizsgálatát - közölte Gelencsér László alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség hétfőn tette közzé felhívását, amelyben további tanúk jelentkezését kéri. Gelencsér László szerint elsősorban azokat szeretnék meghallgatni, akik a Budapestről Nagykanizsa felé tartó vonaton utaztak, s szemtanúi voltak a balesetnek.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének alapos gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben. Csütörtök reggel Siófokon egy német turistabusz a vasúti átkelőhelyen összeütközött egy Budapest felől érkező gyorsvonattal. A szerencsétlenségben 33 német állampolgár veszítette életét.