Szabadlábon a lövöldöző bűnöző két társa

Vágólapra másolva!
Kihallgatták, majd szabadlábra helyezték szerda délelőtt azt a két kedden elfogott férfit, akiket kapcsolatba hoztak azzal a többszörösen körözött bűnözővel, aki kedden megölt egy rendőrt. Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a tűzpárbajban megsebesített és elfogott férfi egészségi állapotáról nem kívánt nyilatkozni. Mindössze annyit mondott: amennyiben állapota engedi, kezelését egy rabkórházban folytatják.
Vágólapra másolva!

Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) rendőrei a kedd reggeli lövöldözés során megsebesített és elfogott többszörös bűnelkövető zuglói lakásán tartott házkutatás alkalmával fogták el a két férfit. Az ügyészségi szóvivő közlése szerint a két embert előállították, és a tervezett bűncselekménnyel kapcsolatban kihallgatták őket. A tervezett bűncselekményben játszott szerepük tisztázása folyamatban van, az ügyészség azonban nem látta szükségét annak, hogy őrizetbe vegye őket, ezért szabadlábra helyezésük után folytatódik a további vizsgálat - közölte a szóvivő. Borbély a nyomozás érdekében nem kívánt nyilatkozni a zuglói lakásban tartott házkutatás részleteiről.

Kedd reggel a rendőrök le akartak csapni egy többszörösen körözött bűnözőre, azonban az akcióban a férfi megölt egy rendőrt. A bűnöző maga is életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az elfogása előtti tűzpárbajban lelőtt rendőrt a Belügyminisztérium hősi halottá nyilvánította.

Borbély Zoltán a többszörösen büntetett előéletű bűnöző kórházi kezeléséről és őrzésének körülményeiről nem kívánt nyilatkozni. Beszámolója szerint a több alkalommal meglőtt férfi egészségi állapotának függvénye, hogy mikor és milyen körülmények között helyezik előzetes letartóztatásba. Ha egészségi állapota engedi, egy rabkórházban folytatják a további kezelését - mondta Borbély.

A meglőtt férfiról, aki egy rablásra készült, a rendőrök azt feltételezik, hogy annak a Farkas Róbertnek a bűntársa, aki a móri bankfiók elleni tavalyi, nyolc halálos áldozatot követelő támadással összefüggésben került a nyomozók látókörébe.