Leggyakrabban gyorshajtásért adnak büntetőpontot

Vágólapra másolva!
A Belügyminisztérium statisztikája szerint a több mint 2 éve működő közlekedési pontrendszer ideje alatt 355 ezer autós kapott büntetőpontot, leggyakrabban gyorshajtásért. Március végéig a megszerzett legmagasabb pontszám 16 volt, ilyen eredménye egyetlen autósnak van. 
Vágólapra másolva!
A szakértők szigorítanák a büntetőpontrendszert/itthon/20030513eredmenytelen.html

A 2001. január 1-jén életbe lépett törvény értelmében az egyes közlekedési szabálysértések, bűncselekmények elkövetői a törvényben meghatározott büntetőpontokat kapnak. A BM Központi Adatnyilvántartó és Választási Hivatalának statisztikája szerint az érintett járművezetők mintegy 83 százaléka 1 pontot, csaknem 13 százaléka 2 pontot kaptak, 369-en 6-nál több pontot szereztek szabálytalanságukkal. Az esetek kétharmadában sebességtúllépésért, egyötödében az elsőbbségadás és előzés szabályainak megsértéséért, 4 százalékban a bekanyarodási szabályok be nem tartásáért kaptak büntetőpontot az autósok.

A BM az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen nemrég szakértők bevonásával tárgyalta a közlekedési előéleti pontrendszerről szóló törvény tapasztalatait. Ezek alapján nem tartották indokoltnak a pontrendszer megszüntetését. A szakemberek szerint a rendszert szigorítani kellene, ezért változtatások bevezetésére készülnek.