Négy főrendőrt büntettek meg a kendertüntetés miatt

Vágólapra másolva!
Négy magas rendfokozatú rendőrt marasztalt el az ORFK vezetése a kendertüntetésen történt botrányok miatt. Május 4-én két ellentétes célú demonstrációt tartottak egyidőben a Vörösmarty téren, és a résztvevők dulakodásai miatt fel kellett oszlatni a rendezvényeket. Korábban a BRFK vezetői állították, helyesen jártak el.
Vágólapra másolva!

A Kendermag Egyesület május 4-i tüntetését rendőrségi kérésre a tervezettnél hamarabb felfüggesztették, mert az ellentüntetők megzavarták a demonstrációt. A botrányba fulladt rendezvények után több támadás is érte a rendőrséget, mert nem választották szét az egymás ellen demonstráló csoportokat, és nem avatkoztak közbe, amikor az ellentüntetők dobálni kezdték a Kendermag Egyesület színpadát. Politikusok és civil szervezetek is elítélték a rendőrség tehetetlenségét. A Kendermag Egyesület panasszal élt az eljárás miatt és polgári pert is indított rendőri vezetők ellen, mert a Kendermag szervezőit hibáztatták a rendezvény botrányba fulladásáért.

A BRFK vezetői a tüntetés másnapján tartott sajtótájékoztatójukon azt állították, hogy helyesen jártak le, és ha újra hasonló bejelentések érkeznének, ugyanígy biztosítanák a rendet. Ennek ellenére Lamperth Mónika belügyminiszter vizsgálatot kért az ügyben, melyet Salgó László országos rendőrfőkapitány rendelt el.

Botrányba fulladt a kendertüntetés/itthon/20030504kendertuntetes.html

A vizsgálat megállapításai szerint "a rendezvények rendőri biztosításának előkészítése nem megfelelő helyzetértékelésen alapult, és emiatt a helyszínre vezényelt állomány létszáma elégtelen volt a szükséges rendőri intézkedések végrehajtásához". A jelentés szerint figyelembe kellett volna venniük a tüntetés előkészítésén dolgozó rendőröknek, hogy szűk helyen egymással ellentétes célú rendezvényeket tartanak. Korábban Kökényesi Antal, a BRFK vezetője és Lapid Lajos ezredes, a budapesti tüntetésekkel foglalkozó vezető rendőrtiszt azt állította, hogy a törvény szerint nem vizsgálhatták az egyes rendezvények céljait, és ezért nem is fordíthattak volna erre figyelmet.

Többen kifogásolták, hogy miért tette lehetővé a rendőrség, hogy egymás ellen tüntessenek csoportok egy időben és egy helyen. A rendőrségi vizsgálat szerint ezzel kapcsolatban nem követtek el szakmai hibát a rendőrök. A vizsgálat szerint a tüntetéseket a helyszínen feloszlató rendőrök helyesen jártak el, amikor a szervezőket arra kérték, hogy küldjék haza szimpatizánsaikat.

A tervezésben és az engedélyezésben meghatározó szerepet játszó négy főtiszti rendfokozatú rendőrt fegyelmi felelősségre vonták és elmarasztalták. A neveket az ORFK még nem hozta nyilvánosságra.