Hosszabb útvonalon járhat a földalatti

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Önkormányzat hosszútávú rendezési tervei között szerepel a földalatti vonalának meghosszabbítása. A most elkészült közlekedési tanulmány szerint ezzel együtt a Rákosrendezői pályaudvarnál közlekedési csomópont létesülne és a Nagy Lajos király útja meghosszabbításaként felüljáró épülne, így az utasoknak az átszállás gyorsabb és kényelmesebb lenne. A tanulmány elkészítésére azért volt szükség, hogy a terület fejlesztése esetén igazodni tudjanak majd a mostani tervekhez.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Pro Urbe Mérnöki és Városrendezési Kft. készítette el azt a tanulmányt, amelyben egy új közlekedési csomópont létrehozását dolgozták ki a Rákosrendezői pályaudvar és a Mexikói út környékén. Könczey Gábor, a kft. főmérnöke elmondta, úgy kell ezeket a csomópontokat kialakítani, hogy a mostaninál kényelmesebb és gyorsabb átszállást biztosítson az utasoknak, és így talán többen választanák a tömegközlekedést.

A földalatti meghosszabbítására már korábban is voltak tervek. A mostani szerint a végállomás a Rákosrendezői pályaudvarnál lenne, és a Mexikói úti megálló is néhány száz méterrel arrébb épülne újjá, kiegészítve egy középső peronos autóbusz- és villamos végállomással. A Hungária körútnál az 1-es villamossal közös, aluljáróval kombinált megállót alakítanának ki. A csomópont kiépítése várhatóan megnövelné a környék, és így a földalatti forgalmát is, ezért valószínűleg a meglévő megállókat is át kellene építeni. Németh László, a Fővárosi Önkormányzat közlekedésfejlesztési alosztályának vezetője elmondta, a Rákosrendezői csomópontot legkorábban 2015 után építhetik meg.