Születésházba mehetnének a kórházellenesek

Vágólapra másolva!
Az otthon szülés támogatói újabb kezdeményezésbe fogtak: születésház néven hoznának létre egy intézményt azoknak, akik nem szeretnének kórházban szülni, de saját otthonuk sem alkalmas erre. A születésházra egyelőre még gyűjtik a pénzt, az itézmény javára szervezett szerdai árverésen azonban nem volt nagy érdeklődés, a felajánlott képek 20 százaléka kelt csak el.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint 2-300 négyzetméteres házat építenének azoknak a kismamáknak, akik nem szeretnének kórházban szülni, de lakásuk nem alkalmas a szülésre. A születésház tömegközlekedéssel jól megközelíthető lenne, és fontos kritériuma, hogy 20 percen belül legyen egy szülészeti osztállyal rendelkező kórház - arra az esetre, ha váratlan komplikáció lép fel.

A születésház javára létrehozott oldalhttp://www.felcser.hu

A születésház felépítésére - "A születés hete" rendezvénysorozat részeként - szerdán árverést rendeztek, emellett pedig létrehoztak egy internetes oldalt, ahol pénzt, eszközt vagy szakmunkát is fel lehet ajánlani a ház javára. Az árverésen azonban nem volt nagy az érdeklődés, a képeknek körülbelül a 20 százaléka kelt el.

Az otthon szülés és a születésház támogatói szerint az általuk "háborítatlan szülésnek" nevezett módszer nem abban különbözik a hagyományos szülész által irányított szüléstől, hogy hol, hanem abban, hogy hogyan történik. A szülés középpontjában szerintük a szülő nő áll, a bába nem irányítja, hanem csak kíséri a szülést, az orvos pedig, akinek kizárólag komplikációk, szövődmények felmerülése esetén jut szerep, csupán készenlétben áll, és fizikailag - ha nem szükséges - nincs is jelen.

Az Egyesült Államokban 300, Németországban 39, Svájcban 9 születésházat tartanak fenn, Hollandiában pedig 30-40% az otthon szülések aránya. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a komplikációmentesnek ígérkező szülések esetében, bárhol is zajlik a szülés, jobb, ha nem orvos, hanem szakképzett, független bába van jelen.

Magyarországon bár törvény nem tiltja az otthon szülést, a Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégium korábban úgy foglalt állást, hogy az a szülész szakorvos, aki tervezett otthon szülést vállal, vét hivatásának esküje és a fennálló szakmai irányelvek, protokollok ellen. A szakmai szervezet szerint a tervezett otthon szülés olyan veszélyeket rejt magában, amelyeket nem ellensúlyoznak előnyei. Másfél évvel ezelőtt az akkori egészségügyi miniszter azonban kiállt az otthon szülés mellett, és felkérte a szülészeti-nőgyógyászati szakmát, hogy dolgozzák ki az otthon szülés protokollját, erre azonban még mindig nem került sor.