Áder hiányolja a kormányértékelést

Vágólapra másolva!
A Fidesz kifogásolja, hogy Medgyessy Péter kormányfő nem értékelte a parlamentben a kormány egyéves munkáját. A kormányszóvivő szerint május 5-én beszélt Medgyessy a kormányról, ám az ellenzék nem reagált.
Vágólapra másolva!

Áder János frakcióvezető sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy korábban a kormányfő mindig sort kerített arra, hogy kabinetje működését az Országházban értékelje. A Fidesz politikusa szerint Medgyessy Péter megfutamodott. Áder Jánost érdekelné például, hogy a gazdaság növekedésének megítélésben kinek van igaza: a kormányfőnek, vagy a pénzügyminiszternek.

A politikus utalt arra, hogy a kormány egyéves munkájának értékelésekor az MSZP választmányának ülésén Medgyessy Péter kormányfő azt mondta, hogy a gazdasági növekedés tartható. A 2003. évi költségvetési törvényben 4,5 százalékos GDP-növekedést irányoztak elő.

László Csaba pénzügyminiszter viszont azt nyilatkozta: a magyar gazdasági növekedési ráta 1,5 százalék ponttal lehet magasabb a német gazdasági növekedésnél. Ez viszont Áder János szavai szerint azt jelenti, hogy a GDP növekedése maximum 2,5 százalék lesz. A frakcióvezető a kormányfő egy nyilatkozatára utalva azt mondta, hogy Medgyessy Péter szerint nem lesz visszalépés 2004-ben, de a következő év nehezebb lesz.

Áder János úgy ítélte meg: elég riasztó ez a mondat. Ez a mondat azt jelenti, hogy még több lesz a munkanélküli, még több iskolát, óvodát zárnak be, még magasabb lesz a gáz, a villany és a gyógyszer árának növekedése, még kevesebb támogatást kapnak a gazdák? - tette fel a kérdést a politikus, aki szerint illő lenne ezekre a kérdésekre választ adni. Áder János végül kifogásolta, hogy a kormányfő szombati beszédében azt mondta: a cél a következő választások megnyerése. Véleménye szerint "kibújt a szög a zsákból", kiderült, hogy a kormányzás vezérlő elve nem más, mint a hatalom megtartása.