Közlekedés - szombat

Vágólapra másolva!
Budapesten jelenleg nem végeznek sebességmérést. A tehergépkocsiknak kifelé Rábafüzesnél két órát, Hegyeshalomnál belépésnél két órát kell várakozniuk. A személygépkocsik várakozás nélkül haladhatnak át a határátkelőkön.
Vágólapra másolva!

Az M1-es autópályán Tatabánya előtt lezárták a Hegyeshalom felé vezető oldalt a 48-55 kilométer között. A Budapest felé vezető oldalon kétirányú a forgalom. Bicskénél a főváros felé kétirányú a forgalom, a csomópont jobb oldala zárva van. Az M3-as autópályán a bagi völgyhídon egy pályán halad a kétirányú forgalom. A 20-as és a 22-es kilométer között befejezték az építkezést, a forgalom zavartalan.

A 6-os főúton a 138-as kilométernél Szekszárd közelében az M9-es autópálya körforgalmi csomópontját építik. Pécs felől a főváros irányába tartó forgalmat már a részben elkészült útra terelik, a Budapest felől érkezők viszont még a régi pályát használhatják. Napközben rendszeresek a torlódások.

A 63-as főút burkolatát a székesfehérvári bevezető szakaszon (90-93 kilométer között) több helyen felmarják és újraaszfaltozzák az elkövetkezendő napokban. Napközben nagyobb torlódásra kell számítani. Akár 10-15 perccel is megnőhet a menetidő. A forgalmat jelzőőrök segítik.

A 7-es főúton Székesfehérvár előtt - az M7-es autópálya agárdi csomópontja közelében hétközben burkolatjavítás miatt szukül le az út.

Székesfehérvárnál a 8-as főúton a Tesco csomópontnál a burkolatjavítási munkák miatt irányonként csak egy-egy sáv járható. A 8-as főúton az ajkai elágazás közelében az útmenti növényeket gondozzák, emiatt jelzőőrök irányítják a forgalmat, a körmendi szakaszon pedig aszfaltozás miatt jelzőőrök irányítják a forgalmat.

A 71-es főúton Révfülöpnél kerékpárút épül, ezért kell lassítani. Zánkánál a Káli-medencéhez vezető csomópontot átépítik.

Hétvégén autós hegyi versenyt rendeznek a Mecsekben. Ma 6.30-tól 20.00 óráig, majd holnap 6.00-tól 19.00 óráig lezárják az abaligeti utat Pécsett a Fábián Béla úti kereszteződéstől a Remeterétig. Az érdeklődők és a kirándulók háromféle, táblákkal jelzett terelőúton is megközelíthetik a verseny helyszínét.

Gyalogos felvonulást tartanak ma Szentendrén a Duna-korzón és a 11-es főút melletti gyalogjárdán Budapest határáig Délelőtt 10.00 és du. 16.00 óra között rendőrök irányítják a főút forgalmát.

Nemzetközi Nyugdíjas Találkozót rendeznek a hétvégén Nagymaroson a Fő tér kör környékén. A komphoz vezető utat reggel 6.00-tól vasárnap 21.00 óráig lezárják, a forgalmat a Magyar utca felé terelik el.

Kompközlekedés

A Dunakanyarban Dunakeszinél 20.30-ig folyamatosan jár a komp. Vácnál 20.20-kor, Tahiból 20.15-kor indul az utolsó járat. Visegrádnál 20.35-ig, Szentendrénél pedig 21.00-ig jár a komp. Tökölnél 20.00-ig van kompközlekedés. A tiszai kompok napnyugtáig járnak. Tiszadob és Nagyrév között a magas vízállás miatt szünetel az átkelés. Csongrádnál pontonhídon lehet átkelni. Változott a balatoni komp menetrendje. Tihanyból 6.20 és 22.00 óra, Szántódról 6.40 és 22.20 perc között 40 percenként indítják a járatokat.