Megszavazta a parlament az iraki magyar missziót

Vágólapra másolva!
A parlament egyhangú szavazással jóváhagyta az iraki magyar misszióról szóló előterjesztést. A pártok között nehezen kialakult konszenzus ugyanakkor a szavazás előtt majdnem felborult, az ellenzéki képviselők ugyanis felháborodtak Eörsi Mátyás felszólalásán, aki az '56-os eseményekhez hasonlította az iraki szerepvállalást. A Magyar Honvédség vezérkari főnöke közben Sramkó Mátyás alezredes személyében kijelölte a magyar alakulat parancsnokát. Az iraki misszó akár 6,5 milliárd forintba is kerülhet.
Vágólapra másolva!

A parlament hétfői ülésén megszavazta az iraki szerepvállalásról szóló előterjesztést. Az Országgyűlés egyhangú szavazással, 313 igen voks mellett, tartózkodás és nem szavazatok nélkül fogadta el a kormány javaslatát. Az Országgyűlés ezzel hozzájárult ahhoz, hogy szállítási és humanitárius feladatok ellátására egy 300 - váltási időszakban 600 - fős magyar katonai kontingens utazzon Irakba a szükséges technikai eszközökkel, felszerelésekkel és fegyverzettel.

A pártok között kialakult konszenzus ugyanakkor majdnem felborult, a szavazás előtti parlamenti vitában ugyanis Eörsi Mátyás (SZDSZ) beszéde miatt az ellenzéki képviselők felháborodtak, és többször közbekiabáltak.Az ellenzék felháborodását az váltotta ki, hogy Eörsi a mostani magyar szerepvállalást az 1956-os eseményekhez hasonlította.

A kormánypárti politikus felvetette, hogy a misszióhoz nem feltétlenül lett volna szükség az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazására, mint ahogy '56-ban sem lett volna szükség erre ahhoz, hogy az Egyesült Államok segítséget nyújtson Magyarországnak. A szabad demokrata politikus vélhetően azért hozta fel a BT-felhatalmazás kérdését, mert az ellenzék korábban ragaszkodott ahhoz, hogy csak nemzetközi kérés esetén támogatja az iraki missziót.

Eörsi végül csak az ellenzéki képviselők folyamatos kiabálása közben tudta befejezni beszédét. Később Kövér László (Fidesz) be is jelentette, hogy Eörsinek azzal, hogy 56-ot emlegette, "kis Luciferként" majdnem sikerült felrúgnia a pártok között konszenzust, végül azonban mindegyik párt megszavazta a javaslatot.

Varga László (MSZP) a költségvetési bizottság nevében ismertette az iraki szerepvállalás várható költségeit. Hat és fél milliárd lesz a költség, amennyiben Magyarországnak kell biztosítania a szállítóeszközöket és a szállítás költségeit is. 4,7 milliárdba akkor kerülhet a küldetés, ha a szállítóeszközöket a nemzetközi erők biztosítják. 3,8 milliárdba pedig akkor kerül a misszió, ha a szállításra és a szállítóeszközökre is nemzetközi támogatást kap Magyarország.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter még a parlamenti döntés előtt úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy a szállítóeszközök használatán túl a magyar alakulat Irakba szállításában is segítséget kap más nemzetektől Magyarország.

A Magyar Honvédség képviselője várhatóan már hétfőn megteszi a magyar felajánlást az iraki stabilizációról és humanitárius segítségről szóló haderőtervezési konferencián Varsóban.

Sramkó Mátyás az iraki kontingens parancsnoka

Az iraki magyar szállító kontingens parancsnokának Sramkó Mátyás alezredest, a debreceni Bocskai István Gépesített Lövészdandár logisztikai főnökét kérték fel. Erről Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója számolt be hétfőn az MTI-nek.

A 37 éves alezredes 1992-ben végezte el a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem logisztikai szakát. Sramkó Mátyás 1996-ban részt vett annak a műszaki kontingensnek a létrehozásában, amely csaknem hat éven keresztül teljesített szolgálatot Boszniában, ahol hidak, utak és vasútvonalak helyreállításában segédkeztek.

Szenes Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: a kontingens parancsnokának vezetésével várhatóan június közepén vagy végén logisztikai és közlekedési szakemberek utaznak Irakba, hogy tájékozódjanak a magyar misszió ottani működési körülményeiről.

Szenes Zoltán elmondta, a korábbi tervek szerint harci egységeket küldött volna Irakba Magyarország, a négypárti egyeztetésen elfogadott javaslat szerint azonban elsősorban logisztikai feladatokkal foglalkoznának a magyar katonák. Emiatt kiegészítő válogatást kell tartani a honvédségnél, amit a parlament kedvező döntése után azonnal megkezdenek.