Politikusi népszerűség: Mádl és Dávid holtversenyben az élen

Vágólapra másolva!
A közfunkciót ellátó politikusok népszerűbbek a lakosság körében, mint pártpolitikát művelő társaik - derül ki a Szonda Ipsos májusi politikusok népszerűségét vizsgáló kutatásából. A legnépszerűbb politikus a köztársasági elnök és az MDF elnöke holtversenyben áll a 24-es lista első helyén, a kormányfő a harmadik.
Vágólapra másolva!

A 24 politikust tartalmazó népszerűségi listát továbbra is a köztársasági elnök vezeti, vele holtversenyben az MDF elnöke, Dávid Ibolya (64-64 pont), a harmadik Medgyessy Péter kormányfő (61 pont) - ismerteti a Szonda Ipsos felmérését a Népszabadság.

Politikusok weboldalai a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/tudomany/tarsadalomtudomany/politika,_politologia/politikai_elet/politikusok/index.html

Mádl a Fidesz-szavazók körében népszerűbb, itt majdnem tízzel magasabb pontszámot (71) kapott, mint az MSZP választói körében (52). A harmadik helyen álló Medgyessy Péter jobb eredményt ért el, mint elődei hasonló időszakukban (egy év kormányzás után Antal József 45, Horn Gyula 44, Orbán Viktor pedig 53 pontot kapott a lakosságtól). Medgyessyt az MSZP-s szavazók 84, az SZDSZ-szavazók 67, a fideszesek pedig 37 pontra értékelték. A kormánypárti elnököket az ellenzéki szavazók rendre alacsonyan értékelték.

A pártelnökök közül a legnépszerűbb Dávid Ibolya, a koalíciós pártok vezetői holtversenyben 54-54 pontot kaptak. Dávid Ibolya MDF-, Kovács László MSZP-, és Kuncze Gábor SZDSZ-elnök közel azonos népszerűségnek örvendenek a pártjukra szavazók körében. Dávidnak 83, Kunczének 80, Kovácsnak 79 pontot adtak pártjuk szavazói.

A Fidesz elnökének megítélése a leginkább szélsőséges. A lista 16. helyén álló Orbán Viktor a Fidesz-szavazóktól kiemelkedő 86 pontot, az MSZP-sektől és az SZDSZ-esektől 26-26-ot, míg az MDF-szavazóktól kereken 50 pontot kapott.

A 24-es lista legnépszerűbb minisztere Bárándy Péter igazságügyi miniszter, aki 57 ponttal a negyedik helyen áll, a legkevésbé kedvelt kormánypárti politikus pedig Burány Sándor foglalkoztatási miniszter 44 ponttal. A lista utolsó helyét 31 ponttal Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke foglalja el.