Vágólapra másolva!
A Pest Megyei Főügyészség egy bejelentés nyomán megvizsgálja, hogy a jogszabályokban előírt módom működik-e a Kendermag Egyesület. A Vörösmarty téri botrányról elhíresült szervezet keddi meghallgatásán csak kisebb szabálytalanságokat találtak.
Vágólapra másolva!

Juhász Péter, a Kendermag Egyesület szóvivője elmondta, hogy kedden meghallgatták a szervezet vezetőit a Pest Megyei Főügyészségen. Az ügyészi vizsgálat egy állampolgári bejelentés nyomán indult. Az ügyészek a bejelentés után hivatalból ellenőrzik az egyesület működését.

Juhász elmondta, hogy az ügyészek felhívták az egyesület vezetőinek figyelmét több, apró hiányosságra. A legfőbb kifogás az volt, hogy a Kendermag nem vezet naplófőkönyvet, mivel a bevételeket csak egy Excell-táblázatban rögzítik.

A Kendermag Egyesület szervezte a május 4-i, Vörösmarty téri, botrányba fulladt demonstrációt. A szervezet a marihuána fogyasztásának büntethetősége ellen tüntetett. A tér másik felén gyülekező ellentüntetők azonban megdobálták a drogliberalizácóért demonstrálókat, és ezután többen összeverekedtek. Végül a rendőrség felszólította a résztvevőket, hogy fejezzék be mindkét demonstrációt.