Kiképezik a lakásmaffia ellen az ügyvédeket

Vágólapra másolva!
Aláírások, okmányok valódiságának megállapítására tanfolyamot szerveznek az ügyvédeknek, hogy ne válhassanak a lakásmaffia áldozataivá. Ugyanakkor arra is volt példa, hogy az ügyvédek segítették a lakásmaffiát: a fővárosban jelenleg 5-6 ügyvéd ellen folyik fegyelmi eljárás, 2-3 ügyvédnek pedig a bíróság előtt kell szembenéznie lakásmaffiával kapcsolatos vádakkal.
Vágólapra másolva!

A lakásokkal kapcsolatos bűncselekményeknél több esetben is felmerült a gyanú, hogy ügyvédek is segítették a csalókat. Ez előfordulhat gondatlanságból, amikor az ügyvéd nem ellenőrzött megfelelően minden okmányt, de úgy is, hogy az ügyvéd tudatosan segítette a lakásmaffiát. Gondatlanság esetén a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) fegyelmi eljárás indít, jelenleg 5-6 ügyvéd ellen folyik ilyen eljárás a lakásmaffiával összefüggésben - mondta az [origo]-nak Bánáti János, a BÜK elnöke. Általában ezek a fegyelmi eljárások 100 ezer forintos nagyságrendű pénzbüntetés kiszabásával és felfüggesztett kamarai kizárással érnek véget. A hasonló esetek elkerülése érdekében a kamara ősszel tanfolyamot indít az okmányok, aláírások valódiságának megállapítására, hogy a lehető legritkábban váljanak az ügyvédek a lakásmaffia áldozatává - mondta Bánáti.

Akkor azonban, amikor az ügyvéddel szemben felmerül a szándékosság gyanúja, az ügy bíróság elé kerül. A fővárosban jelenleg 2-3 ügyvéd ellen folyik bírósági eljárás - őket várhatóan 10 évre kizárják az Ügyvédi Kamarából, vagyis addig nem gyakorolhatják munkájukat.

A kamara 2-3 éve folytat a lakásmaffiával összefüggő eljárásokat, évente tízes nagyságrendben fordulnak elő ilyen ügyek, és a számuk nem növekedett az utóbbi időben - mondta Bánáti. Volt azonban olyan ügyvéd is, akit a büntetőeljárást követően a kamarából kizártak, de ezután is részt vett a csalásokban.

A lakásmaffia-tevékenység feltárására országgyűlési albizottság is alakult, célja, hogy megakadályozza a lakásmaffia jellegű tevékenység további virágzását Magyarországon és olyan jogszabályi környezetet teremtsen, amely meggátolja a nehéz helyzetbe került emberek kisemmizését. A bizottság legutóbbi, csütörtöki ülésén több javaslat is elhangzott a lakásmaffia visszaszorítására, a Belügyminisztérium szerint biztosítani kellene az ügyvédek online hozzáférését a naprakész ingatlan-nyilvántartáshoz.