Az ideális képviselő ígéretei felét betartja

Vágólapra másolva!
Egy közvélemény-kutatás szerint az ideális képviselő hűséges a házastársához, és legalább minden második választási ígéretét beváltja. Az ideális képviselő felsőfokú végzettségű 43 éves férfi - derül ki a kutatásból, amit a Népszabadság tett közzé.
Vágólapra másolva!

A 925 fős mintán készült telefonos közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, hogy az ideális képviselő lehetett MSZMP-tag is a rendszerváltás előtt, de nem lehetett funkcionárius és III/III-as, illetve nem állhatott kapcsolatban a III. főcsoportfőnökséggel. Az egykori ellenzéki múltnak ma már nincs jelentősége, a válaszadók szerint a képviselőt mai cselekedetei alapján kell megítélni.

A mintaképviselőtől elvárják a választóik, hogy a választókörzetében lakjon, jó vitakészségű legyen, több nyelvet beszéljen, képviselői munkája előtt szerezzen a szakmájában tapasztalatokat, legyen jól öltözött, kellemes megjelenésű és házastársához hűséges. Magánügynek tekintik azonban, hogy hány gyermeket nevel, és az sem számít, hogy hívő-e.

A válaszadók szerint politikai hitelét kockáztatja, aki pártot vált; az ilyet az emberek "megélhetési politikusnak" tekintik. Fontosnak tartják ugyanakkor, hogy kiálljon a saját véleménye mellett, tehát egy-egy ügyben, ha szükségét érzi, más frakcióval szavazzon együtt.

Ami a kampány során tett ígéreteket illeti: az emberek szerint elveszíti a politikai hitelességét az a képviselő, aki nem valósítja meg legalább minden második ígéretét.