Intézetbe küldenék a gyilkossággal vádolt S. Kittit

Vágólapra másolva!
Az illetékes körjegyző kirendelt egy családgondozót S. Kitti és húga ellenőrzésére, ugyanis a lányok édesanyja kórházba került. A jegyző azt is vizsgálja, hogy szükséges van-e gyámhatósági intézkedésre a gyerekek ideiglenes elhelyezésére. A nevelőapja megölésével vádolt S. Kitti ügyében ősszel hirdetnek ítéletet.
Vágólapra másolva!

A jegyző kirendelt egy családgondozót, aki naponta többször ellenőrzi S. Kittit és húgát, Gertrúdot. A jegyző azért intézkedett, mert a lányok felügyelet nélkül maradtak, súlyos beteg édesanyjuk ugyanis kórházba került. "Vizsgáljuk, hogy a gyerekek ideiglenes elhelyezése érdekében szükséges-e gyámhatósági intézkedés" - mondta a Blikknek a körjegyző. "Lehet, hogy napokon belül intézetbe kerülök húgommal együtt" - mondta a nevelőapja meggyilkolásával vádolt lány.

A vád szerint az akkor 14 éves tótújfalusi kislány 2002. augusztus 30-án agyonlőtte alvó mostohaapját, az őt ért bántalmazások miatt. A lány és az anya vallomásai szerint a helyi kocsmát bérlő mostohaapa éveken keresztül bántalmazta és szexuálisan zaklatta Kittit. Kétséget kizáróan azonban nem lehetett bizonyítani a szexuális zaklatást, azt a szakértői vélemények nem erősítették meg. Kiderült azonban, hogy az anya, sőt Kitti is rendszeres fogyasztó volt az apa italboltjában. Ennél fogva a háztartást gyakorta elhanyagolták, emiatt pedig a férfi sűrűn verte a feleségét. A lány a nyomozás során mindvégig beismerte a gyilkosság elkövetését. Az ügyben ősszel várható ítélet.