A hőség nehezíti a kátyúk betömését

Vágólapra másolva!
Hiába ígérte a Fővárosi Közterületfenntartó Rt., hogy május végéig kijavítják az összes kátyút, júniusban még mindig úthibák tucatjai nehezítik a közlekedést. A javítóbrigádok munkáját most az nehezíti, hogy hőség lassítja az aszfalt kihűlését, emiatt hosszabb idő alatt végeznek egy-egy munkával.
Vágólapra másolva!

A rendkívüli hideg és a csapadékos tél miatt idén hatvan százalékkal több kátyú keletkezett a főváros útjain, mint az elmúlt években: a gödrök és a repedések csaknem nyolcvanezer helyen nehezítették a közlekedést. A főváros 50 százalékkal emelte a hibák javítására fordítható összeget, idén 1,2 milliárd forintot szán a kátyúk betömésére. Budapest fő- és mellékútjain nyáron is nyolc javítóbrigád dolgozik a téli kátyúk kijavításán. Haladásukat jelenleg a kánikula lassítja.

A kátyúk szaporodásával párhuzamosan januárban több, a gödrök miatt balesetveszélyessé vált úton sebességkorlátozást vezettek be. A kátyúk kijavítása azonban nem jelent garanciát a korlátozások megszüntetésére, ugyanis az eredeti sebességhatár visszaállítását a fővárosi önkormányzat csak egy újabb, speciális vizsgálat után engedélyezi - írja a Magyar Hírlap.