Tárgyalóasztalhoz ül Dávid és Orbán

Vágólapra másolva!
A választások óta első alkalommal készül a közeljövőben tárgyalni az ellenzéki stratégiáról Dávid Ibolya az MDF, és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A megbeszélés azért is fontos lehet, mert a Fidesz a választási vereség után nehezményezte az MDF különutas politizálását, az MDF vezetői pedig nyíltan bírálták Orbán Viktor és a Fidesz radikalizmusát.
Vágólapra másolva!

A közeljövőben - a választások óta első alkalommal - tárgyalni készül az ellenzéki stratégiáról Dávid Ibolya, az MDF, és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Erről a két politikus a napokban levélváltás útján egyeztetett - értesült a Népszabadság. A kiszivárgott információkat tegnap Dávid Ibolya megerősítette, elmondta: levelet írt Orbán Viktornak, hogy "ne legyen több kétely és megválaszolatlan kérdés" az ellenzéki pártok között.

"A magyarság egészének a sikere függ attól, miképpen tudja egymást kiegészíteni az MDF és a Fidesz. S ezzel szélesíteni a keresztény-konzervatív-nemzeti értékek iránti bizalmat. A többség elérése és a jobbközép megerősítése érdekében az MDF kész a párbeszédre a Fidesszel" - írta Orbán Viktornak címzett levelében Dávid Ibolya. A közös gondolkodásban a fórum részéről még Katona Kálmán alelnök és Font Sándor frakcióvezető-helyettes vesz részt. Fidesz-körökből a lap úgy értesült, hogy Orbán Viktor válaszlevélben tudatta: nyitott a találkozóra.