Vágólapra másolva!
A kormány tagjai és az állami intézmények közel 11 ezer autót használnak a tavalyi összesítés szerint. A kormány csaknem ezer autó tulajdonosa, de a takarékossági csomag miatt a miniszterelnök arra kérte a tárcákat, ha lehet, ne vegyenek új kocsikat. Ez ellentmond annak, hogy most zárult le az új autókra kiírt közbeszerzési eljárás, amit azonban megóvtak. 
Vágólapra másolva!

Lejárt a kormányzati Mercedesek kora: a miniszteri karból, leszámítva a köztársasági őrezred kezelésében lévő flottát (ehhez tartozik például Medgyessy Péter Orbán Viktortól örökölt szolgálati Mercedese), már csak Lamperth Mónika belügyminiszter használ Mercedest - írja az állami autókról szóló összeállításában a Magyar Hírlap.

A kormányzat tagjainak gépkocsi-használatáról szóló kormányrendelet szerint a politikai funkciót betöltők használhatnak szolgálati autót. Ide tartoznak a miniszterek, az államtitkárok és helyettes államtitkárok, de a külügy-, a védelmi és a belügyminiszternek a Köztársasági Őrezred biztosít felső kategóriájú kocsit. Kovács László viszont csak hivatalos eseményekre veszi igénybe a Mercedest, egyébként Saabbal jár, amelyet többnyire maga vezet.

A Magyar Hírlap táblázata az állami autókrólhttp://www.magyarhirlap.hu/db/00/37/m00000037.xls

A legkedveltebb kormányautó, az Audi mellett egyénileg változik, hogy melyik miniszter, milyen autóval jár. A védelmi miniszter például Citroën C5-öst használ, a környezetvédelmi miniszternek egy Saab 9.5 és egy VW Passat áll rendelkezésére, míg az igazságügyi miniszternek két Saab is jut. Politikai vezető tízmillió alatti kocsival nem nagyon jár, a legdrágább autók a húszmillió forint körüli árat érik el.

A kormányváltás óta a legnagyobb változás a Külügyminisztériumban történt, ahol 15 új kocsit vettek - köztük tíz darab új Saab 9.5-öst. Ezen a listán a környezetvédelmi minisztérium is jól áll, ők 2002 májusa óta 13 új kocsit vettek, igaz, elsősorban alsó-közép kategóriájú Opel Astrákat és VW Polókat. Az Egészségügyi Minisztérium viszont azt közölte, hogy a kormányváltás óta nem vett új kocsikat, és ez nem is áll szándékában.

A honvédelminek 132, a belügynek 110 kocsija van, az FM-ben 95 autó fut. Sok autója van az informatikai minisztériumnak (33) és viszonylag kevés a munkaügyinek (18). Az abszolút rekorder a Miniszterelnöki Hivatal. A három tárca nélküli minisztert, 14 különféle államtitkárt és hét helyettes államtitkárt foglalkoztató hivatal összesen 183 autó felett diszponál.

A minisztériumok elkészítették terveiket a gépkocsipark további fejlesztésére, a miniszterelnök azonban takarékossági csomagot jelentett be, és arra kérte a tárcákat, ne vásároljanak új kocsikat. A tárcák viszont már beterveztek ilyesmit, az óvás miatt még le sem zárult közbeszerzési keretpályázatok ellenére többen például Toyota Corollát szeretnének a minisztériumokban.