Robbantani akart, de lebuktatta magát

Vágólapra másolva!
Azzal fenyegetőzött a rendőrségen egy erősen ittas kislángi férfi, hogy felrobbantja házát. Tervet azért nem tudta végrehajtani, mert az ügyeletesnek elárulta nevét és lakcímét is, így a rendőrök még a robbanás előtt elfogták és a pszichiátriára szállították.
Vágólapra másolva!

Egy erősen ittas kislángi férfi szombaton este azzal hívta fel kétszer is a rendőrséget, hogy felrobbantja házát - jelentette vasárnap a rendőrség. Először semmi mást nem volt hajlandó mondani, a második hívásnál azonban az ügyeletes rendőr megtudta tőle a nevét és a lakcímét is.

A rendőrség akciócsoportjának tagjai, egy pszichológus és a férfi bizalmát megnyerő ügyeletes ment a helyszínre, ahol egy nyitott gázpalack mellett megtalálták a fenyegetőzőt. A férfit a Fejér Megyei Szent György Kórház pszichiátriájára szállították, és közveszély okozással való fenyegetés miatt rendőrségi eljárás indult ellene.