Kétszázzal ment a frontálisan ütköző Mercedes

Vágólapra másolva!
Összesen hatan vesztették életüket vasárnap hajnalban a 11-es úton, amikor egy kétszázzal száguldó Mercedes kupé áttért az ellentétes irányba haladó sávba, és ott egy Toyota dzsipnek ütközött. A Mercedes 17 éves utasa, aki könnyebb sérüléseket szenvedett, a Blikknek nyilatkozva elmondta: esküvőn voltak, amikor úgy döntöttek, hogy kimennek autókázni gyerekkori barátjával és annak édesapjával.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
A Toyotából maradt roncs MTI

Egy Mercedes kupé és egy Toyota dzsip frontálisan ütközött vasárnap hajnalban a vizes, csúszós úton Szentendre és Budapest között. A sportkocsi három utasa közül ketten - apa és fia - meghaltak. A Mercedes harmadik utasa könnyebb sérülésekkel úszta meg a karambolt. A szabályosan haladó Toyotában öten - köztük egy aznap összeházasodott pár - utaztak. A dzsipben csak az ifjú férj maradt életben, őt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, kómában van. Mindkét autó utasai lakodalomról jöttek el, egyes információk szerint ugyanarról az esküvőről. Az első vizsgálatok szerint a Mercedes sofőrje körülbelül 200 km/órával hajtott, amikor megcsúszott a vizes úton, megpördült, és összeütközött a szabályosan közlekedő Toyotával.

A Mercedes egyik utasa, egy 17 éves fiatalember könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. A Blikknek nyilatkozva elmondta: hajnali három óra körül indultak el a szentendrei lakodalomból autókázni barátjával és annak édesapjával. Ő elaludt a hátsó ülésen és arra ébredt, hogy az ismét Szentendre felé tartó autót már nem tudja az úton tartani sofőrje, majd egy nagy csattanással a szemből jövő autónak ütköznek.

A hat halottat követelő baleseten kívül további öt ember vesztette életét vasárnap. Hárman a Fejér megyei Hantos közelében haltak meg, amikor egy magyar és egy osztrák mikrobusz frontálisan ütközött össze. Egy sofőr akkor halt szörnyedt, amikor egy vonat elé hajtott Répcelak és Belend között, Pest megyében, a 4-es főúton pedig árokba borult egy autó, egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült.