Már ma szavaznak a kórháztörvényről

Vágólapra másolva!
Kis Péter kancelláriaminiszter kezdeményezésére az Országgyűlés megváltoztatta hétfői napirendjét, és kedd helyett már ma szavazni fognak a képviselők a kórháztörvényről. A törvényt élesen ellenző Fidesz név szerinti szavazást kért.
Vágólapra másolva!

Már hétfőn és név szerint fognak szavazni a képviselők a kórháztörvényről. Az eredeti terv szerint csak kedden döntött volna a parlament a törvényről, azonban Kis Péter kancelláriaminiszter javaslata alapján a kormánypárti többség a hétfői szavazás mellett döntött. A Fidesz név szerinti szavazást kért, mely fél hat körül kezdődik.

A kórháztörvény az utóbbi időszak legtöbb vitáját keltő kormányjavaslat. A törvénytervezet értelmében az egészségügyi intézményeket megvásárolhatnák gazdasági társaságok, ha azok tőkeemeléssel gyarapítják a kórházak, rendelők vagyonát.

A kórházprivatizáció a kormánypártok szerint az egyetlen lehetőség, hogy elegendő pénz kerüljön az egészségügybe. Az ellenzék viszont a nemzeti vagyon kiárusításának tartja a tervet. Az MDF népszavazás kezdeményezésén gondolkozik a törvény ellen, a Fidesz pedig várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordul elfogadása esetén. Az MDF már összegyűjtött 32 ezer tiltakozó aláírást, melyeket a parlamenti szavazás ideje alatt adnak át az egészségügyi tárca képviselőjének.

A Magyar Orvosi Kamara szintén ellenezte a törvényt, majd elfogadta a kormány módosító javaslatát, mely az orvosoknak hitelt és elővásárlási jogot ígért a privatizációkor. Hétvégén azonban a Kamara úgy döntött, hogy kevesli a módosításokat, és mégis eredeti akaratának megfelelően a törvény visszavonását követeli. Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szintén élesen ellenzi a törvényt, sztrájkokat és tüntetéseket helyezve kilátásba annak elfogadása esetén.