A Fidesz szerint semmis a kórháztörvény

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint a kórháztörvény semmisnek tekinthető, mert a parlament hétfő esti, a jogszabályról döntő rendkívüli ülését házszabály- és alkotmányellenesen hívták össze.
Vágólapra másolva!

Rogán Antal, a párt frakcióvezető-helyettese kedden sajtótájékoztatón elmondta: a Fidesz az Alkotmánybírósághoz és egyúttal a parlament ügyrendi bizottságához fordul a kórháztörvény elfogadása ügyében. A jogszabályt a köztársasági elnök küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra, de még aznap este változatlan formában másodszor is elfogadták a vitatott törvényt.

Rogán Antal a parlamenti többség eljárását úgy minősítette, hogy azzal "megalázták Mádl Ferenc államfőt".