Hét hónapig törvényt sértett egy fideszes képviselő

Vágólapra másolva!
A Heves megyei listáról a parlamentbe jutott Homa János (Fidesz) hét hónapon át olyan cégtisztséget töltött be, amely összeférhetetlen volt országgyűlési képviselői mandátumával. Homa János - amint a Népszava szerdai számában megjelent - a Heves Megyei Vízmű Rt. igazgatóságának volt a tagja; a részvénytársaság a megyei és több települési önkormányzat százszázalékos tulajdona.
Vágólapra másolva!

A képviselők jogállását szabályozó törvény szerint országgyűlési képviselő nem lehet igazgatósági vagy felügyelő bizottsági tag önkormányzat teljes vagy többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságban.

Homa János elmondta: az igazgatósági tisztségre a Heves megyei önkormányzat Fidesz-frakciójának jelölése nyomán a megyei közgyűlés választotta meg. A testület tisztában volt azzal, hogy parlamenti képviselő.

A politikus igazgatósági tagságának tényét vagyonnyilatkozatában is feltüntette, szavai szerint ez jóhiszeműségét bizonyítja: nem tudott az összeférhetetlenség fennállásáról. Az összeférhetetlenség megszüntetésére a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, dr. Balás István szólította fel, s ő ennek azonnal eleget is tett, 2002. december 31-i hatállyal lemondott a posztról. Az igazgatósági tagságért egyébként havonta nettó 17 ezer forintot kapott.

Homa János összeférhetetlensége tavaly májusi megválasztásától hét hónapon keresztül állt fenn. Várhatóan a parlament mentelmi bizottsága foglal majd állást arról, hogy mi lesz a sorsuk a jogtalanul leadott szavazatoknak, s hogy vissza kell-e fizetni a felvett képviselői tiszteletdíjat.