Kétszázmilliót bukott a főváros a Fidesz szerint

Vágólapra másolva!
A Fidesz frakció kezdeményezésére, az MSZP támogatásával a fővárosi közgyűlés csütörtöki ülésén megszavazták a valutaváltási gyakorlatot kivizsgáló bizottság felállítását. A Fidesz kifogásolja, hogy az SZDSZ-es Atkári János főpolgármester-helyettes akkor váltotta át forintra a főváros euróban lévő kötvényeit, amikor a legerősebb volt a forint. Ezzel a főváros több mint 200 millió forintot vesztett az ellenzék szerint. Az SZDSZ kifogásolja, hogy egy szerintük banális ügyben az MSZP a Fidesz mellé állt.
Vágólapra másolva!

Tavaly decemberben a pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes készpénre váltotta a főváros euróban lévő kötvényeit. A Fidesz azonban kifogásolja az időzítést. Ughy Attila, a fővárosi Fidesz-frakció tagja az [origo]-nak azt mondta: az euró forintra váltásakor volt a legerősebb a forint. Ha pár hónappal később váltják át a pénzt, sokkal kedvezőbbek lettek volna a feltételek. Az ellenzék szerint a főváros vesztesége emiatt 276,598 millió forint. "Nem szerencsés, ha egy közintézmény egyik vezetője úgy gazdálkodik a közpénzzel, mintha bróker lenne" - közölte Ughy, hozzátéve: az ellenzék nemcsak ezt a konkrét esetet, hanem az egész gyakorlatot vizsgálni akarja. Így azt is vizsgálnák, hogy milyen jogai vannak a pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettesnek. Ughy hozzátette: a pénzváltásra azért volt szükség, mert elfogyott a főváros pénze, költségvetést pedig nem lehetett módosítani.

Mitnyan György (Fidesz) szerint nem volt indokolt a kötvények - amelyek értéke 30 milliárd euró volt elmondása szerint - készpénzre váltása, mert nem állt fenn azonnali fizetési kötelezettség. Ráadásul egy 2002-es költségvetési rendelet értelmében Demszky Gábor főpolgármesternek írnia kellett volna egy engedélyt ahhoz, hogy ne a számlavezető banknál, hanem más pénzintézetnél helyezzék el a kötvényeket és rögzíteni kellett volna, hogy erre milyen értékhatárig kerülhet sor. Ilyen papír azonban nem született - közölte Mitnyan. A vizsgálat ezért arra is kiterjedne, hogy ki helyezte el a pénzt és miért pont azoknál a bankoknál.

A Fidesz régóta kezdeményezi vizsgálóbizottság felállítását, azonban eddig minden alkalommal leszavazta a javaslatot az MSZP és az SZDSZ. A csütörtöki ülésen azonban az MSZP váratlanul a Fidesz mellé állt, így felállhat a vizsgálóbizottság.

Az SZDSZ bejelentette, hogy nem vesz részt a bizottság munkájában - mondta az [origo]-nak Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője, aki szerint az MSZP nem gondolta át a döntését, amikor az ellenzék mellé állt. "Ilyen eddig még nem volt a városháza történetében" - tette hozzá.

"Úgy gondoltuk, nem gördítünk akadályt az ellenzék vizsgálódása elé. A parlamentben is az a gyakorlat, hogy a házszabályszerűen javasolt ellenzéki vizsgálóbizottságokat megszavazzák a kormánypártok" - mondta az [origo]-nak Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezetője, hozzátéve: a városvezetésnek ebben az ügyben nincs takargatnivalója.

A felállítandó bizottság 8 fős, 4 kormánypárti - elvileg 2 MSZP-s és 2 SZDSZ-es, bár utóbbi nem vesz részt a munkában -, 3 Fidesz-MKDSZ-es, 1 MDF-es, 1 MIÉP-es tagja van. A nevekről később döntenek.

Kapcsándi Dóra