Újabb vádemelés Princz Gábor ellen

Vágólapra másolva!
A Budai Hengermalom Kft. üzletrészének 1997-ben történt adásvétele kapcsán legalább 121 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója ellen.
Vágólapra másolva!

Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője elmondta: a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Fővárosi Bírósághoz nyújtotta be a vádiratot, az ügy egyetlen vádlottja Princz Gábor.

A volt bankelnök az eljárás során tagadta bűnösségét, csakúgy, mint abban a másik, a napokban bíróságra került ügyben, amelyben 36,1 milliárdos hátrány okozó hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség Princz Gábor mellett a pénzintézet hat másik egykori vezetőjét is.

A Budai Hengermalom Kft.-vel kapcsolatos vádirat szerint a cég a magánosítást követően két személy 50-50 százalékos tulajdonába került. A Postabank 368 millió forint hosszú lejáratú hitelt nyújtott a kft.-nek a privatizációs vételár azonos névértékű kárpótlási jegyekkel történő kifizetése céljából. A cég törzstőkéje időközben 60 millió forintra emelkedett.

A Budai Hengermalom egymást követő rendszerességgel reorganizációs, illetve forgóeszközhitelt vett fel a Postabanktól úgy, hogy a folyamatosan növekvő prolongált, összevont hitelállomány 1997 augusztusára mintegy 2,5 milliárd forintra nőtt, a kft. azonban csak a kamatokat törlesztette, a tőkét nem.

Amikor a két tulajdonostárs közti viszony megromlott, egyikük el kívánta adni 30 millió forint névértékű üzletrészét 300 milliós áron. Ez a tulajdonostárs több sajtóorgánum híre szerint Máté László, aki az 1990-es évek első felében a szocialista párt pénztárnoka is volt.

A Postabank iránti lakossági bizalom 1997 februárjában megromlott, a betétesek kivonták pénzüket és likviditási problémái támadtak a pénzintézetnek.

A vádirat szerint az év őszén, Princz Gábor és a tulajdonostárs közti telefonbeszélgetést követően, a bankelnök szóban utasította egyik helyettesét, hogy 300 millió forintért vásárolják meg az 50 százalékos, azaz 30 millió forint névértékű részvényeket. Princz Gábor szóbeli utasítását végrehajtották, a 300 millió forintot átutalták a tulajdonostársnak oly módon, hogy az ügyletet, a tényleges vásárló Postabank helyett, színlelt szerződéssel, fiktív postabanki hitellel, egy "strómancég" bonyolította le.

Az ügyészség szerint a Budai Hengermalom gazdasági helyzetéről Princz Gábor folyamatosan tájékozódott, a részvényvásárlás a bankelnök egyszemélyi döntése volt. Az ügylet során a vádlott tudatosan mellőzte az elvárható gondosságot.

A Budai Hengermalom egészének piaci értéke szakértői vélemény szerint akkoriban 358 millió forint volt, a legfeljebb annak felét érő üzletrész 300 millióért történő megvásárlása, tehát legalább 121 millió forintos vagyoni hátrányt okozott.

A különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a törvény szerint.