Hídtüntetés II.: blokád nem, de dugó lehet belőle

Vágólapra másolva!
Pénteken két tüntető csoport is végigvonul az Erzsébet hídon, a tavalyi hídblokádra emlékezve. Reggel a tavalyi blokádolók a Lelkiismeret '88 szervezésében gyülekeznek a járdán, és csak akkor mennek a híd úttestére, ha nagyon sokan lesznek. Este az EU-ellenes Szabad Magyarországért Mozgalom vonul.
Vágólapra másolva!

"Ha a krisnások és a melegek megbéníthatják Budapest forgalmát, akkor egy magyar érdekeket képviselő civil szervezet is megteheti ezt" - mondta Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 csoport vezetője kedden, a július 4-ére tervezett tüntetés beharangozóján. Ugyanakkor hozzátette, hogy a tavalyi hídfoglalók idén a járdán maradnak. Hacsak nem lesz akkora tömeg, hogy nem férnek el. Mert abban az esetben kisebb dugókra azért lehet számítani.

A tavalyi hídfoglalók ezúttal bejelentették a tüntetést, és ezt a rendőrség tudomásul vette. A Lelkiismeret '88 csoport 500 fő megjelenését ígérte a rendőrségnek, de Kocsis Imre nagyon örülne, ha sokkal többen mennének el.

Május 4-én, épp két hónappal a péntekre tervezett megmozdulás előtt a Lelkiismeret '88 aktivistái nem tartották be a drogellenes tüntetésükkor tett ígéretüket, és a Kendermag Egyesület által lefoglalt területen is felvonultak a demonstrálók. Ezzel provokációk és rendzavarások sora kezdődött. Kocsis szerint ebből nem következik, hogy a csoport szimpatizánsai most is botrányba keverednének, "hiszen nem lesz ellenvéleményt képviselő csoport a helyszínen remélhetőleg".

A tüntetők elsősorban emlékezni szeretnének a tavalyi hídblokádra. "Szeretnénk megemlékezni azokról, akik szerintünk hősök voltak. Nem törvényszegők, hanem olyan emberek, akik ragaszkodtak alkotmányos jogukhoz és a demokráciába vetett bizalmuk miatt mentek ki."

Tavaly július 4-én reggel néhányan autóikkal lezárták az Erzsébet hidat. A szavazatok újraszámlálását követelték, amiért akkor már egy hete folytattak éhségsztrájkot a Lelkiismeret '88 csoport aktivistái a Kossuth téren. Akkor a rendőrség erőszakkal szabadította fel a hidat a közlekedőknek. Hamarosan többezres tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, szintén újraszámlálást követelve. Mikor a tüntetőket a rendőrök kiszorították a térről, végigvonultak a Körúton és a Rákóczi úton, majd éjfél körül az Astoriánál könnygázzal feloszlatták a tömeget.

Az emlékezésből a Lelkiismeret ’88 csoport szeretne hagyományt teremteni, és a következő években is minden július 4-én megtartanák a felvonulást. Kocsis szerint a mostani demonstrációnak az is aktualitást ad, hogy még mindig nem vizsgálták ki a tavalyi rendőri fellépés körülményeit. Úgy véli, a rendőrség törvénytelenül alkalmazott kényszerítő eszközöket, és felháborító, hogy gumibotozások, bilincselések történtek. "Volt, akinek a földbe verték a fejét, és egy rendőr ráfogta fegyverét az egyik tüntetőre."

Kocsis ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy elégedett a budapesti rendőrfőkapitány leváltásával, de további személyi változásokat tart szükségesnek. Úgy tudja, hogy július 15-e után távoznia kell Salgó László országos rendőrfőkapitánynak is. Erről az információjáról csak annyit közölt, hogy a Lelkiismeret '88-nak nagyon jó kapcsolatrendszere van, és így tud a főkapitány lehetséges távozásáról.

A rendőrséggel kapcsolatos korábbi rossz tapasztalatai miatt nem ment el Kocsis a tüntetésről szóló rendőrségi egyeztetésre. Távolmaradása azonban nem befolyásolja, hogy a rendőrség tudomásul vette a demonstráció megtartását. Ugyanakkor nagy rendőri készültségre számít, és azt is mondta, hogy "nem lennék meglepve, ha a rendőrök megnehezítenék a tüntetők dolgát".

Este újra hídblokádra emlékezők lépnek az Erzsébet hídra. A Szabad Magyarországért Mozgalom (SZMM) szervezésében a Döbrentei térről a hídon át a Kossuth térre vonul majd a második demonstráció, ahová a szervezők az összes radikális nemzeti értéket valló csoportot várnak, többek között a MIÉP-et is. Ez a tüntetés is bejelentett, és ennek résztvevői is csak a híd járdáját használhatják majd. "Nem szeretnénk a rendőrségnek okot adni a beavatkozásra. Igyekszünk rendezetten és szervezetten vonulni, és rendezőink akár saját szimpatizánsainkat is rendre utasítják majd" - mondta az [origo]-nak Takács András, az SZMM elnöke. Szerinte a fokozott felkészülés azért fontos, mert provokátorok megpróbálhatják lejáratni a tüntetőket, és lehet, hogy lesznek, akik rendzavarást kezdeményeznek. A szervezők 2000 és 20 000 fő közötti tömeget jelentettek be a rendőrségen.

A Kossuth téren sötétedés után levetítenek egy filmet, ami a tavalyi tüntetésen készült. Beszédet mond Budaházy György is, aki a tavalyi hídfoglalás vezetője volt, és "Hídember" néven az elmúlt évben több jobboldali rendezvény vendége is volt. A felvonulók tiltakozni fognak a kormány privatizációs tervei, elsősorban a kórházprivatizáció ellen is.

Magyari Péter