Szekszárdi Duna-híd: egy hét, három átadás

Vágólapra másolva!
A szekszárdi Duna-hidat háromszor adják át egy hét alatt: először a kivitelezők adták át, majd az ellenzék, végül hivatalosan a kormány nyitja meg pénteken. Történt már hasonló, a Budapest Sportarénát hasonló módon, ugyanebben a sorrendben avatták fel.
Vágólapra másolva!

A most felépített szekszárdi Duna-híd felavatása politikai viták sorozatához vezetett. Az előző közlekedési miniszter, Fónagy János azért háborodott fel, mert miközben az Orbán-kormány kizárólagos érdeme a híd megépülése, a mostani miniszterelnök programjához igazítják a híd átadását. Szerinte hiába készült el előbb a híd, azért nem engedik rá a forgalmat, mert Medgyessy Péter csak július 4-én ér rá arra, hogy átadja a hidat. A politikus ezért azzal vádolta a Medgyessy-kormányt, hogy az építményt "saját tulajdonának tekinti".

Az építő cég, a Ganz és Acélszerkezet-gyártó Rt. egyik vezetője viszont a Népszavának cáfolta, hogy minden munka befejeződött volna a hídon, mivel a napokban érintésvédelmi vizsgálatokat folytatnak, amelynek során biztonsági okokból civilek nem léphetnek a hídra.

Mindenesetre a hídnál múlt szombaton volt egy ünnepség, amelyet az építők szerveztek. Ezen több mint tízezren vettek részt, az ünneplő tömeg átsétálhatott a hídon az egyik partról a másikra. Meghívottként jelen volt több kormánytag, köztük Csillag István közlekedési miniszter, valamint elődje, Fónagy János is.

Szerdán Orbán Viktor előző miniszterelnök és a polgári körök is felavatták az építményt. Azon az eseményen is tízezres tömeg gyűlt össze. "A most felépült szekszárdi Szent László hídnak van egy sajátos magyar küldetése: az, hogy a kettészakadt Magyarországot, Pannóniát és Hunniát egy országgá formázza" - mondta beszédében a Fidesz elnöke.

Pénteken hivatalosan is átadják az ország leghosszabb hídját a forgalomnak. Az eseményen ott lesz Medgyessy Péter, valamint Csillag István közlekedési miniszter, aki meghívta elődeit: az Antall-kormányból Siklós Csabát, a Horn-kormányból Lotz Károlyt, az Orbán-kormányból pedig Fónagy Jánost. A híd és a környező úthálózat kivitelezése 23 milliárd forintba került, amely a majdani M9-es gyorsforgalmi út része lesz.