A budapestiek harmada szerint ma elfoglalják a hidat

Vágólapra másolva!
Egy gyorsfelmérés adatai szerint a fővárosiak 30 százaléka attól tart, hogy a pénteki demonstráció résztvevői nem maradnak meg a járdákon, hanem elfoglalják az egész Erzsébet hidat. A Marketing Centrum Népszabadság által ismertetett telefonos felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka hallott a tüntetésről, ugyanakkor 62 százalék nem tudta, mi az oka a demonstrációnak.
Vágólapra másolva!

A Marketing Centrum szerdai 555 ember megkérdezésével készített felmérése szerint a megkérdezettek 46 százalékának van arról információja, hogy mi volt a tavalyi hídblokád oka, amelyre a pénteki tüntetésen is emlékeznek. Közülük 34 százalék említette a szavazatok újraszámlálásának követelését, öt százalékuk a kormány megbuktatásának szándékát, másik öt százalékuk zavarkeltést, két százalékuk pedig más okokat mondott - írja a Népszabadság.

A megkérdezetteknek csupán tíz százaléka értett egyet a tavalyi demonstrációval, további 13 százalékuk pedig részben fogadta el. A budapestiek fele egyáltalán nem helyeselte a tüntetést, 27 százalék pedig vagy nem tudott, vagy nem akart állást foglalni a kérdésben.

A pénteki demonstráció céljairól a megkérdezettek 72 százaléka hallott, ugyanakkor 62 százalékuk nem tudott mit mondani róla. 34 százalékuk egy okot, 4 százalékuk pedig többet említett. 17 százalék szerint a zavarkeltés, 9 százalék szerint a kormány megbuktatása, 8 százalék szerint pedig a tavalyi hídblokádra való emlékezés a célja a tüntetésnek. Azok közül a célok közül, melyeket a szervezők is meghirdettek, öt százalék említette a kórháztörvény elleni és két százalék a privatizáció elleni tiltakozást.

A budapestiek 36 százaléka szerint a pénteki demonstrációhoz a polgári körökön keresztül köze van a Fidesznek is. A megkérdezettek másik harmada úgy vélte, a polgári körök csak közvetve hozhatók kapcsolatba a demonstrációval. Tizenöt százalék vélekedett úgy, hogy a legnagyobb ellenzéki párttól függetlenül szervezték az akciót.

A megkérdezett budapestiek 30 százaléka biztos abban, hogy a tüntetők elfoglalják az Erzsébet hidat, 53 százalékuk pedig elképzelhetőnek tartja ezt. Csak 11 százalékuk vélekedett úgy, hogy biztos, hogy a tüntetők megmaradnak a járdákon, míg 6 százalék nem adott értékelhető választ - írja a Népszabadság.