Belső szabálytalanságok miatt vizsgálódik az ORFK

Vágólapra másolva!
Az ORFK belső vizsgálata szerint sorozatos szabálytalanságok, anyagi visszaélések történtek a rendőrség híradástechnikai szolgálatánál - közölte a Népszava egy birtokába került jelentésre hivatkozva. Az ORFK bejelentette, hogy vizsgálják az állítólagos szabálytalanságokat, részleteket azonban csak kedden mondanak az utóbbi fél évben már a Belügyminisztérium alatt működő szolgálatot érintő ügyben.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság megvizsgálja, valóban történtek-e szabálytalanságok a híradástechnikai szolgálatnál - közölte Németh Lajos alezredes, az ORFK kommunikációs igazgatóságának helyettes vezetője, aki ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a híradástechnikai szolgálat fél éve már nem az ORFK-hoz, hanem a Belügyminisztériumhoz (BM) tartozik. Németh Lajos elmondta azt is, hogy kedden adnak bővebb tájékoztatást az ügyről. Az MTI információi szerint a BM is tájékozódik az ügyben.

A híradástechnikai szolgálatnál történt állítólagos szabálytalanságokról a Népszava hétfői száma számolt be. A lap szerint az informatikai és kommunikációs beruházásokért felelős részleg vitatott ügyeit a rendőrség belső vizsgálata tárta fel.

A Népszava birtokába került jelentés szerint a részlegnél használt szoftver nem volt megfelelő a bérszámfejtéshez, és így nem volt alkalmas az ellenőrzésre. A lap szerint vélhetően ezért fordulhatott elő az is, hogy a bérfizetésre kapott 2 millió forintot jutalomként fizették ki. A részlegnél bőkezűen osztogatták a jutalmakat: 2000-ben a keret háromszorosát, 2001-ben pedig kétszeresét fizették ki, és ezzel csaknem 25 millió forinttal többet utaltak ki, mint amennyit lehetett volna - állítja a Népszava a rendőrségi jelentés alapján.

A rendőrségi vizsgálat a lap szerint megállapította azt is, hogy egy 2001-ben lezárt leltár több mint 1600 különböző eszköz hiányát mutatta ki, amelyekkel nem tudtak elszámolni. A Népszava szerint a jelentés indokolatlan pazarlásnak minősítette, hogy a szolgálat vezetőjének két egyforma szolgálati autója is volt, egyik a rendőrség, a másik pedig a BM tulajdonában.