15 milliós óvadékot szabtak ki Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Nem tud fizetni, ezért előzetes letartóztatásban marad az a sikkasztással gyanúsított férfi, akit a bírák tizenötmillió forintos óvadék ellenében helyeznének szabadlábra Kecskeméten. A 35 éves férfi ellen azért indult eljárás, mert a gyanú szerint 122 millió forint értékű fűtőolajat sikkasztott el.
Vágólapra másolva!

A sikkasztással gyanúsított férfi 15 millió forintos óvadékáról a napokban született első fokú döntés, de akkor fellebbezést nyújtott be ellene a megyei főügyészség. Csütörtök délután azonban a bíróság jogerősen helybenhagyta az első fokú döntést - írja a HavariaPress. A nagy összegű sikkasztással gyanúsított kecskeméti vállalkozó mégsem szabadulhat az április 3-án elrendelt előzetes letartóztatásból, mert nem tudja kifizetni az óvadék összegét. Ügyvédje azt nyilatkozta, hogy szerinte az óvadék intézményének ilyen feltételek mellett nincs értelme.