Vágólapra másolva!
Beperelte a Belügyminisztériumot az a szír orvos, akit terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt még áprilisban utasítottak ki Magyarországról. Az orvos ügyvédje még júniusban adott be keresetet a Baranya Megyei Bíróságon, hogy helyezzék hatályon kívül a bevándorlási hivatal kiutasító határozatát. A pécsi orvos ügyvédje egyszeri beutazási engedélyt is kér majd, hogy védence megjelenhessen a bírósági tárgyaláson.
Vágólapra másolva!

Pert indított a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala ellen az a szír származású orvos, akit azért utasítottak ki Magyarországról, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal információi szerint egy terrorista szervezetet kívánt támogatni - közölte az orvos ügyvédje hétfőn. A férfit tíz évre utasították ki Magyarországról április végén.

Az ügyvéd utalt a polgári eljárási törvényre, amely szerint azt a szervet kell perbe hívni, amelyik jogerőssé tette a szerintük jogsértő közigazgatási határozatot, ez ebben az esetben az országos hivatal. Az eljárást a Baranya Megyei Bíróságon indították még június közepén, azt kérve, hogy helyezzék hatályon kívül a határozatot.

Az ügyvéd szerint a kiutasított férfinak joga van részt venni a tárgyaláson, vagyis a bevándorlási hivatalnak engedélyeznie kell egyszeri beutazását a tárgyalásra. "Ezt akkor fogjuk kérni, amikor a bíróság kitűzi a tárgyalás időpontját" - közölte az ügyvéd.

Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, mivel a szír férfinak van magyar jogi képviselője, ők egyelőre nem kívánnak beleavatkozni. Ha azonban kimerülnek a magyar jogorvoslati lehetőségek, a Magyar Helsinki Bizottság természetesen segítséget nyújt a férfinak, hogy nemzetközi szinten érvényesítse jogait - közölte az elnök.

A szír állampolgárságú, Pécsett orvosként dolgozó férfit azt követően utasították ki Magyarországról, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal információi szerint egy terrorista szervezetet kívánt támogatni. Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár akkor úgy indokolta a döntést, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben részt vevő országok gyakorlata szerint jártak el.

Sajtóértesülések szerint a szír férfi nem szándékosan került kapcsolatba a terrorszervezettel: gyermekek támogatására utalt át pénzt egy bankszámlára, amelyről utóbb kiderült, hogy a Hamasz palesztin fegyveres szervezeté.