Repedezik az M7-es autópálya

Vágólapra másolva!
Az M7-es autópálya másfél éve átadott, a Vegyépszer által épített Balaton felé vezető oldalán, a 73. és a 80. kilométer között ujjnyi széles, mindkét sávot átszelő, keresztirányú repedések találhatók - közölte a Népszabadsággal egy névtelenséget kérő, nyugdíjas útépítő mérnök. A repedéseket sok helyen már kátránnyal ki is öntötték - a pályát építő cég garanciális kötelezettségei alapján - az építő cég alvállalkozói.
Vágólapra másolva!

A keresztirányú, mind a két sávot érintő repedések azért keletkeztek, mert a sztrádafelújítás során a korábbi, betonból készült futófelületre aszfaltréteget fektettek le - mondta a Népszabadságnak a névtelenséget kérő útépítő mérnök. A beton és az aszfalt hőtágulása azonban eltérő mértékű: ezért a hetvenes években lefektetett betontáblákat vagy megfelelően kellett volna összetörni, hogy a ráterített aszfaltot ne mozgassa tágulása során, vagy egyéb módszerrel kellett volna megakadályozni a repedések megjelenését.

Az M7-es Balaton felé vezető oldalán, Székesfehérvár után néhány százméterenként találni ilyen keresztirányú repedéseket az autópályán, gyakran tíz-tizenöt méteres távolságban egymástól. Az üggyel kapcsolatban a lap megkereste az M7-est üzemeltető Állami Autópálya-kezelő Részvénytársaság, a beruházó Nemzeti Autópálya Rt. és az Orbán-kormány idején fővállalkozásban dolgozó Vegyépszer Rt. vezetőit, de nem kaptak választ a kérdéseikre.

A közlekedési tárca tervei szerint napokon belül kitiltják a hét és fél tonnánál nehezebb teherautókat a régi 7-es útról, amely Budapesttől Érden, Martonvásáron, Velencén és Gárdonyon át vezeti a forgalmat Székesfehérvár és a Balaton felé. Kérdéses azonban, hogy az M7-es jobb pályája - azaz a Balaton felé vezető oldala - mennyire lesz képes elviselni a teherautók okozta fokozottabb terhelést.