Brókerbotrány: szánalmas vita a bizottsági ülésen

Vágólapra másolva!
A számvevőszéki bizottság ülésén az ellenzéki és kormánypárti képviselők szerint is szánalmas vita bontakozott ki a K&H-ügy kapcsán. A testület tagjai még a bizottság napirendjéről sem tudtak megállapodni. Eközben a Fidesz Tóth András  titkosszolgálati államtitkárt támadta. Demeter Ervin szerint ugyanis az államtitkárnak meg kellett volna akadályoznia a gyanúsított bróker külföldre utazását, és Tóth annak ellenére nem cselekedett, hogy Kulcsár Attila személyesen is beismerő vallomást tett neki. Az államtitkár úgy vélte: nem az ő feladata az útlevelek bevonása. A rendőrök eközben vizsgálják, hogy ki írta azt a Kulcsár nevében aláírt levelet, amelyben "vészforgatókönyvet" állítottak össze az ügyfelek számára.
Vágólapra másolva!
Cikkgyűjtemény a brókerbotrányról/itthon/20030710cikkgyujtemeny.html

Szánalmas vitának minősítették a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is a számvevőszéki bizottság szerdai, rendkívüli ülésén elhangzottakat. A testület tagjai ugyanis másfél órán keresztül arról vitatkoztak, hogy elfogadják-e az ülés tevezett napirendi pontjait. A hosszas vita után a kormánypárti képviselők végül leszavazták a bizottság fideszes elnöke, Tállai András napirendi ajánlását. Így nem tudták érdemben tárgyalni az Állami Számvevőszék ellenőrzési tervének az Állami Autópálya Kezelő Rt. gazdálkodását érintő részét. A napirend kapcsán azonban az ellenzék és a kormányoldal is hosszasan kifejtette véleményét a brókerbotrányról, csak a két meghívott: Keller László közpénzügyi államtitkár és Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke nem kapott szót.

Tállai András elnök napirendi javaslata szerint az ÁSZ munkatervének kiegészítését tárgyalták volna. A számvevőszék ugyanis többek között éppen Tállai kérésének eleget téve hétfőn bejelentette: soron kívül megvizsgálja az ÁAK Rt. pénzügyeit és gazdálkodását. Erre elsősorban amiatt kerül sor, mert az rt. 13 milliárd forintot a K&H Equities brókercégnél fektetett be.

Farkas Imre (MSZP) alelnök azonban már az ülés elején közölte, hogy szerinte okafogyottá vált a bizottsági ülés, mert az ÁSZ már korábban bejelentette, hogy elindítja a vizsgálatot az Autópálya Kezelőnél. Ráadásul a parlamenti bizottság nem szólhat bele a számvevőszék munkájába, csak felhívhatja a figyelmét ellenőrzési szempontokra és véleményezheti az ÁSZ ellenőrzési programját. Ezért a kormányoldal nem szavazza meg a napirendet - közölte Farkas. Az alelnök szerint az egész rendkívüli ülés politikai pódiumteremtési kísérlet az ellenzék részéről.

Az ellenzéki képviselők az ülésen közölték, hogy annak ellenére fontos lenne felhívni az ÁSZ figyelmét az ÁAK vizsgálatára, hogy a számvevőszék már módosította ellenőrzési tervét. Tállai szerint fontos lett volna véleményezni a vizsgálati tervet. Balogh Gyula (független, korábban fideszes képviselő) szerint a kormányoldal le akarja takarni az ügyet, ezért nem szavazzák meg a napirendet sem. Gráf József (MSZP) viszont úgy vélte, csak ártana, ha a politika szempontokat szabna az ÁSZ-nak a vizsgálatok előtt.

Keller László közpénzügyi államtitkár az ülést követően újságíróknak elmondta: nem egyedi probléma az ÁAK esete. Nem csak az Autópálya Kezelő fektette be szabad pénzforrásait brókercégnél, többek között az Magyar Fejlesztési Banknál is előfordultak hasonló ügyek a korábbi években. Hosszú évekre nyúlik vissza a probléma, hogy közpénzeket gazdasági társaságok befektetnek, nem ellenőrizhető módon kezelik a pénzt - mondta az államtitkár.