Bécsben elfogták Kulcsár Attilát

Vágólapra másolva!
Bécsben elfogták Kulcsár Attilát, a K & H Equities brókerét, akit több milliárdos sikkasztással gyanúsít a nyomozó hatóság. Kulcsár ellen azt követően adtak ki  nemzetközi elfogatóparancsot, hogy nem jelent meg a csütörtökre tervezett rendőrségi kihallgatáson, oda csak ügyvédjét küldte el.
Vágólapra másolva!

A csütörtök este Bécsben letartóztatott Kulcsár Attila, a K&H-ügy eddigi egyetlen gyanúsítottja az idézés ellenére nem ment el tervezett kihallgatására, így nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A magyar és az osztrák rendőrség együttműködésével kiadatási őrizetbe helyezték a brókert csütörtökön este az osztrák fővárosban, néhány órával a nemzetközi körözés kiadása után. Az ORFK az ügyészségen keresztül intézkedett a férfi elleni nemzetközi körözés kiadása érdekében, egyúttal közzétették a 30 éves gyanúsított fényképét is.Az elfogás részleteiről péntek délelőtt tartanak sajtótájékoztatót.

A csütörtöki kihallgatáson Kulcsár helyett csak az ügyvédje, Bánáti János jelent meg, aki felolvasta a bróker nyilatkozatát a rendőröknek. Ebben Kulcsár azt ígérte, hogy később meg fog jelenni a nyomozók előtt. Bánáti szerint Kulcsár szerdán telefonon diktálta le neki a nyilatkozatot.

Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága egyelőre csak Kulcsár Attilát gyanúsítja a brókercéggel kapcsolatos ügyben.. A brókercég a gyanú szerint több ügyfelével közölt hamis, a valóságosnál magasabb adatot a jóváírt hozamról vagy az ügyfél számláján nyilvántartott összegről. Ez a gyakorlat a bankcsoportnál éveken keresztül folyhatott.

Emellett az is kiderült korábban, hogy legfeljebb 11,5 milliárd forint lehet a sikkasztási ügyben okozott kár. Azokat a befektetőket érhette veszteség, akik Kulcsár Attilánál helyezték el befektetéseiket. Összesen 60-70 ügyfél - külföldi és magyarországi magánszemélyek, cégek - 23 milliárd forintot fektetett be a brókernél. Keddig mindössze két, magát károsultnak tekintő befektető jelentkezett panaszával a rendőrségen.

Ha Kulcsárról bebizonyosodna, hogy különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztást követett el, tettét 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetnék.