Pokorni: Nem szerepelnek vezető fideszesek a VIP-listán

Vágólapra másolva!
Pokorni Zoltán azt állítja, hogy a Fidesz elnökségének tagjai közül senki sem állt kitüntetett üzleti kapcsolatban a K&H Equitieszel. A Fidesz szerint az adóhatóságnak is vizsgálnia kellett volna a brókerbotrányt. A kormányszóvivő szerint viszont a Fidesz az igazság kiderítéséhez nem azzal járulhat hozzá, hogy "másokat szólongat vizsgálatokra", hanem azzal, ha saját pártjának vezetőit szólítja fel tanúvallomásra.
Vágólapra másolva!
Cikkgyűjtemény a brókerbotrányról/itthon/20030710cikkgyujtemeny.html

A Fidesz elnökségének tagjai, valamint az előző kormány Fidesz által felkért miniszterei a K&H brókercégében, illetve a K&H Bankban, annak irányító-, ellenőrző-testületeiben semmilyen tisztséget nem viseltek, felelősséget nem vállaltak - közölte Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke.

A politikus ismertette az elnökség nyilatkozatát, amelyben kijelentik: a K&H Bankkal, annak leányvállalataival semmilyen kitüntetett üzleti kapcsolatban sem maguk, sem családtagjaik nem álltak. Ugyanakkor két-három esetben nyitottak lakossági folyószámlát vagy vásároltak kincstárjegyet fideszes politikusok.

Az alelnök közölte, a nyilatkozat aláírói - többek között Orbán Viktor pártelnök, volt kormányfő, Áder János frakcióvezető, Deutsch Tamás volt sportminiszter, Kövér László választmányi elnök, Pokorni Zoltán alelnök, Schmitt Pál alelnök, Stumpf István volt kancelláriaminiszter - felhatalmazzák a bankot és annak leányvállalatait, hogy a rájuk vonatkozó valamennyi rendelkezésre álló információt nyilvánosságra hozhatja, illetve a banktitok feloldásához hozzájárulnak.

Pokorni Zoltán közölte, hogy az ügyben mindenre kiterjedő vizsgálatra van szükség, mert nem egy magányos bróker, hanem egy befolyásos kör érintett e kérdésben. Szerinte az ügyben "jelentős, befolyásos, felelős" emberek működhettek együtt Kulcsárral. A Fidesz alelnöke úgy vélte, nem véletlen, hogy a veszteséget elkönyvelők jelentős része nem élt panasszal, nem kívánta felfedni saját szerepét.

A politikus elmondta: az APEH-nek azonnali, a brókercéget és az ügyfeleket érintő vizsgálatot kellett volna folytatnia, "hiszen itt a kiemelt ügyfelek nem sértettek, hanem maguk is elkövetők".

Gál J. Zoltán kormányszóvivő Pokorni sajtótájékoztatója után közölte: "Pokorni Zoltán helyesen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy a Fidesz semmilyen felelősséget nem vállal a K &H-ügyért; nem vállalt akkor sem, amikor kormányon volt, ezért kezdődhettek az előző ciklusban visszaélések a bank brókercégénél".

Kijelentette: a Fidesz az igazság kiderítéséhez nem azzal járulhat hozzá, hogy "másokat szólongat vizsgálatokra", hanem azzal, ha a saját pártjának vezetőit szólítja fel tanúvallomásra.

Fontos lenne, hogy Áder János, Kövér László és Simicska Lajos befáradjon a rendőrségre, és őszinte tanúvallomást tegyen arról, hogy hol, mikor és milyen körülmények között kerültek kapcsolatba a K&H brókercégével, vagy annak brókerével, Kulcsár Attilával - mondta a kormányszóvivő.